Baranyi Tibor Imre

"SZÍNEK" ÉS FELADATOK

 

Alapvető természetüknek és eltérő létrendi minőségüknek megfelelően az embereknek kétségtelenül különböző létfeladataik vannak. Ez egyszersmind ’létmódjukat’ is meghatározza (pontosan ez az egyik lehetséges, átfogó értelme a szanszkrit dharma kifejezésnek). A feladatok, vagy nagy szót használva a “hivatások” hierarchikusan elkülönülnek, és valamikor ezt fejezték ki a kasztok, illetőleg nyugaton valamilyen elhalványult formában a társadalmi osztályok. A kaszt, a szanszkrit varna ’színt’ jelent.* Azt fejezi ki, hogy ki milyen “színű”, ki milyen minőséget képvisel a társadalmi organizmusban. Akiben a feladat vagy “hivatás” tudatos, akinek önnön létmódja világos, felvállalt és minőségi, az árya vagyis ’nemes’ ember. Akiben nem, az anárya vagyis ’nemtelen’ és kaszttalan (nincs “színe”). Pusztán csak “van”, és életét azzal analóg módon éli le, mint az áldozati állat (pasu), és a halál mint a tagló sújtja le.

Abból kell kiindulni, hogy az ember normális ősi-eredeti állapotában kasztfeletti (hamsa): integráltan birtokolja a későbbi kasztok kvalitásait és princípiumait. Az ativarna papkirály, akinek szorosabban vett realizációs feladata nincs: puszta jelenlétének akciójával uralkodik az önmagával azonos lét és nem-lét világai felett. Az ebből differenciálódott kasztoknak, az ezeknek megfelelő embereknek ugyanakkor különböző, egymástól jól elkülöníthető feladataik, feladatcsoportjaik vannak. Ezek felülről lefelé haladva a következők. A legmagasabb rendű a bráhmana vagyis a szellemi ember feladata a móksa, azaz a metafizikai ’megszabadulás’ és felébredés (bódhi) elérése. Kikerülés a létforgatagból, a kozmikus varázslat (máyá) illúziójának felszámolása, a varázslat vagy a ’játék ura’ (lílésvara) pozíciójának megvalósítása, az eredeti ontológiai-metafizikai státusz helyreállítása. Ennek érdekében koncentratív–meditatív–kontemplatív praxis gyakorlása; adott esetben tanítás, értve ezen a doktrína helyhez és időhöz szabott optimálisan intelligens, szóbeli és írásbeli kinyilvánítását, és ezáltal az integrális tradíció folytonosságának és fenntartásának biztosítását. A második szinten a ksatriya vagyis harcos feladata a dharma: az eszmei igazság érvényre juttatása a külső és belső világban, ha kell a fegyveres harc felvállalásáig és a merő biológiai élet feláldozásáig elmenően. A harmadik szinten a vaisya feladata a káma: a szellemi és lelki jólét biztosítása mások és ezáltal önmaga számára. (Szó sincs tehát arról, hogy ez valamiféle “kereskedői” kaszt lenne, mint azt manapság általános tévedés jegyében interpretálják. A legbecsületesebb mai kereskedő is csupán nagyon alászállt és eltorzult paródiája a szó eredeti értelmében vett vaisyának.) Végül a negyedik szint, ami már nem-árya vagyis nem-nemes kaszt: a súdráké. Ez szigorúan véve tulajdonképpen már nem is kaszt, amely tagjainak kvázi célja, illetve feladata az artha: a lét fizikai feltételeinek biztosítása, az áryák számára a testi jólét, a fizikai létezés normális feltételeinek kialakítása és fenntartása, ami által – és elemi kvalitás-hiányai révén csakis ezáltal – részesedhetnek a magasabb kasztok által birtokolt integrális tradíció jótékony hatásaiból.

Mondani sem kell, hogy a jelenkori modern, nyugati típusú, materiális civilizáció jóformán kizárólag ezen utolsó, legalacsonyabb rendű célt ismeri, és ilyenformán a modern nyugati ember szigorúan súdra. És ami ez alatt van: avarna. (Ennek egyik speciális kategóriája a modern – többnyire baloldali – “értelmiségi”). Olyan, aki képtelensége folytán nem vesz részt a fenti értelemben vett nemesek munkájában, a metafizikai realizációban, hiszen annak még mibenlétét is tökéletesen képtelen felfogni. Ráadásul mivel elszakad a (többnyire már csak szórványos képviselők formájában jelenlévő) magasabb kasztok szolgálatától, ennek megfelelően a tradíció jótékony erejéből való részesedés helyett jóformán öntudatlan kiszolgálója, asszisztense és végül áldozata a létrontás, a metafizikai sötétség lét- és tudatkioltó szándékú erőinek.**

Az ember saját feladatának és saját reá szabott létmódjának az úgynevezett svadharmának vagyis saját (sva) dharmájának a megtalálása összhangot teremt az illető és kozmikus környezete között. Ez megfordítva azt is jelenti, hogy aki nem a saját létmódjának megfelelő tevékenységet próbál folytatni (legyen az övénél magasabb vagy alacsonyabb rendű) óhatatlanul diszharmóniákkal és diszkrepanciákkal fog szembesülni, valamint ilyeneket fog a szűkebb-tágabb környezetében provokálni. Ugyanez a turbulencia-keltés jellemzi azokat, akiknek benső minősége nincs arányban ambícióikkal. Mivel a szóban forgó vonatkozásban ma már a leszármazási láncolatok, az adott családban való születések a ritkánál is ritkábban eligazító jellegűek (noha kivétel mindig marad), mindenkinek egy elfogulatlan, őszinte és alapos vizsgálattal és minden önáltatás kiküszöbölésével kell meghatároznia saját létbeli hovatartozását, saját “színét” és saját feladatát (“hivatását”). És egy ennek megfelelő működéssel, még ha az nem is a legmagasabbra irányul, értékes életet élhet. Mindazonáltal még ez utóbbihoz is, tekintettel a jelenlegi, a Sötét Korszak (Kali-yuga) által masszívan meghatározott általános feltételekre, a mai földsötét átlaghoz képest hatalmas (elsősorban nem tárgyi értelemben vett) tudásra és metafizikai éberségre van szüksége annak, akit még egyáltalán érdekel saját létezése.

 

 

Jegyzetek

* Azt, hogy a tradicionális kasztok – és ami ezekkel lényegileg ekvivalens – “elavultak”, “idejemúlt társadalmi csökevények” és hasonlók, még kritikailag sem tárgyalom. Ilyesmiket mindig mélyen kasztalatti belső minőségű vagyis minőségtelen “emberek” vallanak és hirdetnek, akik vélekedésének értéke ilyenformán számunkra szigorúan semmis.

 

** Vö. Baranyi Tibor Imre: Fejlődő létrontás és örök hagyomány. Debrecen, 2005, Kvintesszencia Kiadó.

 


 

VISSZA