László András

RENÉ GUÉNON

(Utószó René Guénon A mennyiség uralma és az idők jelei című művéhez)

 

René Guénon (a keresztségben kapott nevei szerint René-Jean-Marie-Joseph Guénon) római katholikus francia családból származott. A franciaországbeli Blois-ban születet, 1886. november 15-én, s Egyiptom fővárosban, El-Qahirá-ban (Kairóban) halt meg, 1951. január 7-én.

Felsőfokú tanulmányai elsősorban a mathematikára irányultak, s képesítését tekintve tulajdonképpen mathematikus volt, noha életét - s főként életművét nézve, a hivatalosnak minősíthető stúdiumai és "végzettsége" sokkal kevésbé volt jellemző, mint azok az autodidaktikus tanulmányok, amelyeket egészen ifjúkora, szinte gyermekkora óta, a lehető legintenzívebben folytatott.

René Guénon azok közé tartozott - mint a tradicionális gondolkozók legkiválóbbjai kivétel nélkül mind -, akik soha, egy pillanatra, kora fiatalságuk gyorsan meghaladott rövid időszakait tekintve sem lettek sem szcientisták, sem humanisták, sem demokraták, sem pedig szocialisták, hogy a materialista atheizmusról és a kommunista "ideológiához" való közeledésről ne is beszéljünk.

René Guénon már gyermekkorában is lénye mélyéből fakadóan elkötelezett spirituális szemléletű és beállítottságú volt, s rendkívül intenzív - egyébként szinte mindenre kiterjedő – érdeklődése is ennek megfelelően alakult. Műveltsége, tudása egészen kivételes racionális és főként szupraracionális – eleve meglévő és tudatosan kialakított – képességei az e téren legkiválóbbak között is kiemelkedővé tették.

Ifjabb éveiben – spirituális–metafizikai érdeklődése kapcsán – lehetőleg minden olyan szervezetbe belépett, amely – legalábbis a felszínen – ilyen orientáció reprezentánsaként mutatkozott. Belépett a Martinista Rendbe, a Theosophiai Társaságba, csatlakozott a Gnósztikus Egyházhoz, tagja lett két – egymást kölcsönösen kizáró – Szabadkőműves irányzatnak s erős kapcsolatokat ápolt ideologikusan szabadkőművesség–ellenes szervezetekkel, erősen szabadkőművesség-ellenes cikkeket írt – Sphinx álnéven – a 'La France Anti-MaConnique' nevű folyóiratba, ugyanekkor tárgyilagosan állást foglalt a többé-kevésbé még az "eredeti", 1717 előtti Szabadkőművesség egynémely pozitíve is minősíthető spirituális vonása mellett. Franciaországban személyesen megismert szinte mindenkit, akinek bármilyen mérvű szellemi jelentősége volt.

Két személy gyakorolt rá nagyobb hatást, részben a közvetlen baráti ismeretség, részben ezen személyek tevékenysége révén. Az egyikük Léon Champrenaud – arab-muslim nevén: Abdul Haqq – volt, akinek a hatása jelentősen tovább mélyítette Guénon eleve meglévő erős érdeklődését az Islam, ezen belül pedig a Sufi-Hagyomány iránt; a másik Comte Albert de Pouvourville volt – szerzői nevén: Matgioi –, aki – életműve alapján – René Guénon és a többi élvonalbeli tradicionális szerző szellemi előfutárának tekinthető.

René Guénon még Franciaországban áttért az Islam-ra – 1912-ben, tehát jóval az Egyiptomba történő végleges átköltözése – vagyis 1930 – előtt.

Guénon 1930-tól 1951-ben bekövetkezett haláláig Egyiptomban élt. Itt élt muslim és sufi mestere is, az arab–egyiptomi Sheikh Mohammad Ibrahim, aki a mélyreható doktrinális tanításon messze túlmenően Guénont a sufi iniciáció és metafizikai realizáció útjára vezette.

Guénon tehát, nem csupán a tradicionális tanítások elmélyült ismerője, kutatója és interpretátora volt, hanem Beavatott és a megvalósítás útján messzire és magasra jutott Mester.

A spirituális és metafizikai tradicionalitás létszemléleti megalapozása – elsősorban – a következő nevekhez fűződik: Titus Burckhardt, Ananda Kentish Coomaraswamy, Julius Evola, Marco Pallis, Albert de Pouvourville (Matgio), André Préau, Leo Schaya, Frithjof Schuon, távolabbról Leopold Ziegler, még távolabbról Rudolf Pannwitz, közvetve és némely tekintetben Rudolf Reininger. Az alapok lerakásával kapcsolatban – főként részterületeket illetően – még több név is megemlíthető lehetne. Magyarországon Julius Evola, René Guénon, Rudolf Pannwitz és Leopold Ziegler szellemi munkásságát – pozitív jelentőségüket kiemelve – először Hamvas Béla ismertette, aki maga is – a kereszténység feltétlen előtérbe helyezése mellett – a tradicionális létszemlélet elvi bázisán, de legalábbis annak közvetlen közelében foglalt helyet.

A spirituális–metafizikai tradicionalitás valamikor áthatotta a földi–emberi világ életét. A legmagasabb szinten beavatásként és metafizikai megvalósításként volt jelen – mindig a legfelsőbb és a legszűkebb körök számára. Az értők felé jelen volt doktrínaként. Megnyilvánult a tradíciók köré rendeződött vallásokban, a rítusokban, a liturgiákban. Ezeken keresztül a művészetekben, a tudományokban, a theológiában és a filozófiában, de jelen volt az államban és a társadalomban, az ünnepekben és a hétköznapokban. Külön megfogalmazott létszemléletként nem kellett megjelennie, mert az általános létszemléletet – persze, hierarchikus fokozatoknak megfelelő tagoltságban – minden külön megfogalmazás nélkül – ez határozta meg. Sőt, később – már a hanyatlás idején –– még mindig – legalábbis maradványszerűen és elhalványodva – képes volt hatni – lefokozódottan, már nem feltétlen módon, de – meghatározó szerepet – betölteni.

Elérkezett a spirituális-metafizikai tradicionalitás egyetemességén alapuló létszemlélet – mint megfogalmazott és artikulált létszemlélet – kialakítását sürgetőén szükségessé tevő idő.

A bázis voltaképpen adott volt: a különböző arculatú – voltaképpen vallásfeletti, de elsősorban vallásokban megnyilatkozó – tradíciók összessége és lényegi egysége. Ennek-ezeknek alapján, s a helyes történelmi "emlékezést" is némileg alapul véve kellett és lehetett a további alapot, vagyis a megfogalmazott létszemlélet közvetlen alapját lerakni és kialakítani. E téren René Guénon életműve volt az, amely – Matgioi könyveit követően – egyértelműen a tradicionalitás felé nyitott, s amely e tekintetben és a közvetlenség értelmében valóban úttörő volt. Leopold Ziegler korábbi művei csak nagyon közvetve képviselték a tradicionalitást, s csak amikor megismerkedett Guénon műveivel, akkor tette valóban a magáévá a tradicionalitásból kiinduló szemléletet. A. K. Coomaraswamy esetében a helyzet hasonló volt: korábban is a tradíciókról írt és a tradíciók szellemében, de a tradicionalitás egyértelműen elkötelezett, s e tekintetben az egyik legkiválóbb képviselője csak azt követően lett, hogy elmélyedt Guénon munkásságában. A talán mindenki másnál originálisabb és radikálisabb Julius Evola egészen korai írásai – lényegileg – már tradicionális létszemléletet reprezentáló műveknek tekinthetők, de Guénon őreá is hatott; Guénon írásainak az ismeretében kezdett egészen szorosan és a legkonkrétabb értelemben tradíciókkal foglalkozó műveket írni, noha lényegileg korábban is szinte csak erről a témakörről írt.

Általában a tradicionális – és körükön belül a kiemelkedő jelentőségű tradicionális – szerzők a leglényegesebb, a leginkább centrális fontosságúnak tekinthető alapkérdések megítélésében – mondhatjuk – teljesen egyetértenek. Számos részletkérdésben és néhány lényeget is érintően fontos kérdésben nincs teljes egyetértés közöttük.

Kiragadva néhány ilyen kérdést: René Guénon a buddhizmust illetően erősen távolságtartó, némely tekintetben – majdnem teljes egyértelműséggel – elutasító álláspontot foglalt el, noha ezt magára a történelmi Buddhára nem terjesztette ki. Később – részben más tradicionális szerzők, köztük főként Coomaraswamy hatására, részben pedig egyéb, elmélyülésből következő megfontolások után – enyhített ezen az álláspontbeli szigorúságán, elsősorban a Maháyánát illetően, de igazán soha nem került hozzá közel a buddhizmus. Ezzel szemben például Julius Evola rendkívül sokra értékelte a buddhizmust, egyfelől főként a Theraváda-t, másfelől a tantrikus Maháyána-t – vagyis a Vajrayána-t; viszont a nem-tantrikus Maháyána-t sokkal kevésbé.

Guénon nincs egyértelműen pozitív véleménnyel a Tantrá-k felfogásával. Evola viszont mind a hindu, mind a buddhista "tantrizmust" magasra értékeli, de a hinduizmust – általában – némileg kevesebbre. Frithjof Schuon általában magasra értékeli mind a hinduizmus, mind a buddhizmus valamennyi irányzatát, a tantrikus irányzatokat is, de különös kiemeltséget nem tulajdonít ezeknek. Schuon sokra értékeli a shintoizmust is, Evola szintén, de nem annyira, mint Schuon, Guénon pedig nem tekinti igazán magasrendű tradíciónak és vallásnak (lebecsülésről, persze, nincs szó). Az észak-amerikai indiánok tradicionalitását Schuon kiemelt jelentőségűnek tekinti, Evola erősen rokonszenvez ezzel, míg Guénon semmiféle különösebb jelentőséget nem tulajdonít a préri-indiánok tradícióinak és vallásainak.

Guénon nem sokra becsüli a mágiát (mageia-t), a gyakorlati tradicionális tudományok közé sorolja, de azok körében nem tekinti különösen magasrendűnek. A mágiával szembeállítja a theourgia-t, mint sokkal, szinte összehasonlíthatatlanul magasabbrendű tudást, de – úgy tűnik – még ezt sem tartja a legmagasabb metafizikai realifikációval közvetlenül kapcsolatosnak. Schuon valamivel pozitívabban viszonyul a magasszintű mágiához, Evola szemléletében pedig az igazi mágia jelenti a megvalósítási utak csúcsát. Persze, azt, amit Guénon mágiának nevez – s ez a "mageia goetike", más néven "goetiko-mageia", ismét más néven "daimono-mageia" - nagyon sokra Evola sem tartja, viszont a "mageia theourgike" vagy "theourgiko-mageia", amit Guénon – teljesen korrekt módon, de mégis túlzott élességgel – elválasztva a mágiától, egyszerűen theourgiának nevez – s amit ő maga is sokra becsül – Evola a legmagasabbrendű és legdirektebb metafizikai megvalósítási ösvénynek tekinti.

Evola nagyon magasra értékeli a "Hermetica Alchymicá"-t (vagy "Alchymia Hermeticá"-t) – Guénon sem becsüli alá, de olyan útnak tekinti, amely a végső nagyságrendű metafizikai megvalósítás csúcsához nem vezethet el. René Guénon és Titus Burckhardt szerint az alchymia (alchimia, alchemia) ,;Opus Magnum”-a sem haladja meg a kisebb Mysterium-ok szintjét, míg Evola és az evoliánusok szerint az "Opus Magnum" során megvalósulhat a "Mysterium Magnum", s ezen keresztül a metafizikai Felébredés is.

René Guénon a varná-k (kasztok) közül – a magas spiritualitás vonatkozásában – igazi és egyértelmű authenticitást csak a bráhmanavarná-nak tulajdonít, a ksatriyá-nak sokkal kevésbé. Julius Evola is a brahmaná-k elsőbbségét állítja, de a legmagasabbrendű ksatriyá-k potenciális-virtuális prioritását egyáltalán nem zárja ki, s e két kaszt-princípium együttes teljesérvényűségét hangsúlyozza.

René Guénon minden műve döntő és elengedhetetlen fontosságú. Cikkeit, tanulmányait – tematikusan összegyűjtve – halála után adták ki. Olykor a részletkérdések részleteivel foglalkozik ezekben az általában egy-két oldalas kis írásokban, de ezek is – nem csupán rendkívül érdekesek, hanem – meghatározó értelemben jelentősek. Nem feledkezhetünk meg arról, hogy Julius Evola René Guénon-t a "Jelenkor Mesterének" nevezte, s valóban: Guénon életműve nélkül beszélhetnénk ugyan spirituális–metafizikai tradícióról, de az erre alapozott – minden területre vonatkoztatható – világnézetfeletti létszemlélet kialakítása az ő nevéhez fűződik. (Ehhez, persze, hozzátehetjük, hogy Julius Evola és Frithjof Schuon életműve nélkül sem lehetne szó artikuláltan tradicionális létszemléletről.)

René Guénon életművének (ahogyan Evola, Schuon, Coomaraswamy életművének) már régen meg kellett volna jelennie magyarul is; erre eddig nem került sor, de most komolyan remélhető, hogy e tekintetben lényeges változások következnek, és a nagy Tradicionális Szerzők művei – az elkövetkező években – fokozatosan megjelennek.


 

 

VISSZA

Kvintesszencia Kiadó