HORVÁTH RÓBERT

 

EGY ABSZURDUM ÉS SKANDALUM, 
AMI NAGY MISZTÉRIUM

Annak szemében, amit általános és profán világként lehet definiálni, annak szemében a szolipszizmus „abszurdum” és „skandalum”: lehetetlen, képtelen, visszatetsző és botrányos.

Mint tudjuk, a szolipszizmus betű szerint azt jelenti, hogy egyedül és csakis (solum) önmaga(m) (ipse, ipsa, ipsum) van és létezik, s ezt az állapotot és szemléletmódot valaki igenli (ismus).

Az „-izmus” tulajdonképpen barbár képző, amit szívesen elhagynánk. Ennél is van azonban barbárabb: teljes közöny minden eszmei áramlattal szemben. Az „-izmusban” aktivitás tapasztalható.

A solum összefüggésben áll a nappal és a Napistennel (Sol). A másik latin kifejezés, ami a szolipszizmus kapcsán megemlítendő, az az ipsissimus – az ipse felsőfoka, aminek jelentése így 'leginkább önmaga(m)', 'legfőbb önmaga (m)', 'önnön maga(m)' vagy 'önmaga (m)-önmaga (m)'. Ez lényegében az istenség jelzője, mert egyedül Istenre mondható, hogy egészen-teljesen önmaga. Néhány beavatási közösségben – úgy ortodox, mint heterodox iskolákban – az Ipsissimus fokozat a legfelsőbb szintet jelölte.

___________

A profán világ szerint, ha látok egy madarat, az már ellentmond a szolipszizmus igazságának és valóságának. A madár – ahogy saját személyem teste is – egy modalitásom. Ha nem önmagam modusa volna, nem tudnám tapasztalni. Ha csak modalitás volna, akkor sem. A madarat tökéletesen áthatja önmagam: egy modalitásomként jelenik meg a madár, amely modus azonban nem válik le önmagamról, nem fordul tiszta önmagammal teljesen szembe – noha modalitásaim teljességeként és tisztán önmagamként végtelenül túl vagyok a madáron, s minden más egyedi vagy általános modalitásomon. A madárka önmagam nélkül azonban nem létezne. Végső soron, visszavezetve, nem más mint önmagam. Egyedül önmagam van és létezik.

___________

A szolipszizmus a nem más és mások, hanem az egyedül és csakis önmagam létét állító létszemlélet feletti létszemlélet.

___________

A „szolipszizmus problémájának” kútfője az önmaga (m) (ipse, ipsa, ipsum) hibás értelmezése.

A szolipszizmus, a különböző minőségek, entitások, létszintek képében megjelent modalitásaim ellenére egyedül és csakis önmagam létét-létfelettiségét átélő, majd állító filozófia feletti filozófia, létszemlélet feletti létszemlélet.

___________

A szolipszizmus alap világ-valóság és alap lét-valóság.

A szolipszizmus a világ- és lét-felettiséghez vezető út; a világ- és lét-felettiség elérésének egyetlen valódi eszköze.

A szolipszizmus állapotában már realizált és megjelenik a világ- és létfelettiség.

___________

Ellentmond-e bármi a szolipszizmusnak azon kívül, hogy nem vagyunk képesek magunkat „horizontálisan kiterjesztve” különböző-mindennek és mégis egynek átélni, tapasztalni és tudni? A horizontális önkiterjesztés képességének hiánya bizonyára hozzájárul ahhoz, hogy a gyökeresen más rendhez tartozó, „vertikalitás” értelmében különböző létállapotokat még kevésbé tudjuk és akarjuk önmagunkénak tekinteni.

Tehát nem minden, a szolipszizmust valamennyire is abszurdnak beállító törekvés egy sajátos és öntudatlan „kondicionált zártság” következménye-e? Van-e bármi, lehetséges-e bármi, ami korlátainkon kívül ellentmond a szolipszizmusnak?

A szolipszizmusnak csakis korlátaink, kondícióink mondanak ellent.

___________

Nincs más, ami távolabb állna a modern embertől, mint a szolipszizmus.

Különös adalék ehhez a megállapításhoz az a téves felfogás, miszerint a mai világ embere több vonatkozásban állítólagosan „szolipszista” volna. Az önzés, a gátlástalanság, a hiúság, a korlátoltság, sőt az egoizmus parodizálja a szolipszizmust. Az ördög, a sátán is Istent parodizálja. Az Antikrisztus „Isten majma” lesz.

Egy autista is, egy gépkocsiját vezető ember is, egy számítógépen játszó kamasz is saját világában él, e világok azonban mindig rendkívüli módon korlátozottak, és a „szolipszizmus” bennük mindig látszólagos. A szolipszizmus felszabadító erejű, ki­teljesíti, nem pedig korlátozza a saját világot, felszámolja és nem létrehozza a kötődéseket. Nem átmeneti állapot. Nem „élmény”.

___________

Valóságos rejtély számunkra, hogy lehetséges a szolipszizmust és az ember nagyfokú bizonytalanságából fakadó önzést, hiúságot, egoizmust és despotizmust egymást fedő fogalmakká tenni, amikor a szolipszizmus soha semminek a létét nem tagadta és nem kisebbítette.

___________

Ugyanekkor sokat hallani manapság „végtelenről”, „univerzalitásról”, „egységről”, „szellemiségről”, „integrációról”, „tudásról”. Hogy értelmezzük ezeket szolipszizmus nélkül? Hogy érjük el ezeket szolipszizmus nélkül? Hogy beszélhet bárki is végtelenről és egyetemességről, ha nem él benne a törekvés, hogy maga váljon végtelenné és egyetemessé?

A mai ember, még ha vallásos is, céljai, tettei és látásmódja szerint a politeizmus eretnekségében szenved. Pedig a „sok isten”, amikor úgy léteznek, hogy nincs Egy-isten, a „káosz isteneivé” válnak.

___________

Minden vallást, mitológiát, szimbólumot, magasabb realitást először gondolati úton „ismer meg” az ember. Gondolkozásának ezért a lehető legaktívabbnak és jól irányzottnak kell lennie. „Istene”, „végtelenje”, „szellemisége”, „egysége”, „egyetemese” először pusztán gondolati, gondolkozásának ereje révén feltáruló és fennálló „Isten”, „végtelen” stb.

Hiábavaló az elvont gondolkozást megkerülni akarni: be kell teljesíteni, meg kell valósítani – ilyen módon lehet meghaladni. Egészen a szellemiség legmagasabb szintjeiig – a teljes szolipszizmus megvalósításáig – fennáll az absztrakt gondolkozás, ha még oly visszaszorított, túllépett, kontrollált formákban is.

„A világot agyon kell gondolni” – tartja egy indiai mondás.

A gondolkozás szolipszista vezéreltségű és irányú folyamában válik megkülönböztetetté a gondolatok „többistenhitének” eretneksége, a Gondoló – személytelen – egy-istenségétől. Itt válik lehetővé a világ léte helyes megértésének alaptapasztalata.

A gondolkozás tiszta, személytelen, tartam-nélküli, de mindeneket magában foglaló eredője, a Gondoló nemcsak mindeneket a legaktívabban és leglogikusabban ki­gondol, de képes azokat – a gondolatokat és a gondolkozást – túlfokozva, a gondolkozás alapigazságához, az igazság ottani létformájához, az eredőhöz, a Gondolóhoz visszavezetni.

A Gondoló önmagam egyik relatíve magasrendű modusa.

___________

Ha a világ létének kérdése felmerül, megállapíthatjuk, hogy a világ par excellence egysége és összetartó ereje csakis a szolipszizmus (mint filozófiai nézet feletti szolipszizmus).

___________

Minden emberi eszme, minden eszményi valóság és hatalom – a legmagasabb rendűek is – távol áll attól, hogy teljesen immateriális legyen. Egy kivétel azonban van: a szolipszizmus. Önmagam, önmagam centrális átélése ugyanis soha nem testi.

___________

A helyes idealizmus az, amely arra a metidealizmusra (idealizmuson túli idealizmus) alapoz, amely az idealizmusok hátterében álló, „önmagát idealizáló” méltóságra visszautaló idealizmus.

___________

Ismert ellenérv a szolipszizmussal szemben, hogy mivel képviselőjének szolipszizmusa, „félelmetesen individuális”, és egyfajta „mentális-psychikus töltettel” bír. A psyché illuzórius sötétségén és visszfényein azonban – a gondolkozáshoz hasonlóan – át kell tudni hatolni: a „mellékterméket” soha nem szabad összetéveszteni a lényeggel. A szolipszizmus ideája – az esszenciális valóság eme újabb szimbóluma és kifejezés-kísérlete – a „teremtettől független teremtés” realitását implikálja.

___________

Az, hogy a szolipszizmus kifejezés per definitionem használatának nincs hagyománya, mindez nem jelenti azt, egyáltalán nem jelenti azt, hogy lényegi igazságának – amit kifejezni hivatott – ne lenne hagyománya.

___________

Nagy kérdés lehet, hogy az individuum – amely például RENÉ GUÉNON tanítása szerint a „sátáni szolidifikáció” eredménye, a totális és egyetemes „elveszítésének”, tartósan „partikulárisra cserélésének” következménye – válhat-e, átváltoztatható-e Abszolútummá?

A kérdést fordítottan válaszoljuk meg. Individuálissá válhat-e az egyetemes? Egyáltalán, individuummá válhat-e az Abszolútum? A „bor vagy vér nem válik vízzé” elvét szem előtt tartva meglátható, hogy egy illúzió lép közbe a totális vagy egyetemes és az individuális közé. Úgy tűnik, mintha az egyetemes individuálissá stb. válhatna, sőt egy valós látszat értelmében azzá is lesz. Tényleg valóságosan, ugyanakkor csak az illuzórius valóság értelmében.

A „törés” vagy „bukás” tényének tudata egyetemes és individuális között tudatlanság eredménye. A metafizikai tudatlanság, nem-tudás következménye, hogy egyetemes nélküli individualitás lehetségesnek véltté válik. Ebben a szövegösszefüggésben ez testesíti meg a Kelet avidya-ját.

Ez a „fordított irányú” megközelítés nagy segítségünkre lehet az individuum Abszolútummá válásának kérdéskörében.

Commentariumában FICINO egy helyütt a következőket írja: „Ki lenne olyan háborodott, hogy a részről azt állítaná, hogy él, az egészről pedig tagadná ugyanezt?”

Lehetetlen lehetetlenség ugyanis az individuum léte úgy, hogy noha nálánál magasabb rendűből származik (ami minden létező és létforma feltétele), e magasabb rendű totalitás időközben teljesen megszűnne. E kontemplációk vonalán lehetséges megtalálni a „deviatív transzformizmus” nélküli átalakulás originális-autentikus módját.

Képzeljünk el egy olyan átjárhatóságot, amit „felülről” közvetlenül is meg lehet valósítani, „alulról felfelé”, igazán „alulról” azonban nem (még fokozatokon keresztül sern). Amikor egyesek az alsó felsővé válásáról beszéltek, éppen ezért mások jogosan mondhatták ezt „transzformista mítosznak”, álmítosznak.

A lényeges tehát az, hogy nem szakad meg teljesen soha – legfeljebb egy illuzórius valóság értelmében (legyen az bármennyire domináns, akkor is illuzórius) – a kapcsolat individuum és Abszolútum között.

Az individuum csak az Abszolútban tud „Abszolúttá válni”, egyébként nem.

Ami azt a problémát illeti, hogy megszűnik-e az individuum az Abszolútum számára, a következőket mondhatjuk. Az abszolúcióban mintegy felszívódik az individuum, ugyanakkor viszont az individuum létében a totalitáshoz és az Abszolútum-hoz tartozó szabadság is kifejeződésre jut, minthogy az individuum az abszolút szabadságból adódóan is létezhet, az Abszolútum természeti világban kifejeződő hatalmaként.

Az individuum és az Abszolútum közötti viszonyt fejezi ki – sajátos formában – a Lucifer bukásával kapcsolatos antik mítosz is. Lucifer – mint az „individuum” egy lehetséges szimbóluma – „valaha” a Korona – mint az Abszolútum lehetséges szimbóluma – ékköve volt, avagy az Ég vagy Úr angyala. Újra azzá válhat, – ha megszűnik bukottnak és leesettnek lenni.

A távolság legitim, nem-nivelláló, nem-deviatív legyőzésének lehetősége a metafizikai szolipszizmusban jelenik meg. Amilyen mértékben a szolipszizmus, metafizikaivá, élővé és aktuálissá válik, pontosan olyan mértékben újra-realizálódik az eredeti kapcsolat és állapot. 

Minél aktuálisabb és meghatározóbb a szolipszizmus, annál inkább ébred fel az Abszolútum tudata az individuum, az individualitás felett, s indul meg az Absolutio Absolutionis, az abszolúció abszolúciójának megvalósítása (a nyugati ezoterikus tradíciók Opus Magnuma).

A szolipszizmus nyílegyenes út az átváltozások és átalakulások „transzformizmusa” felett.

___________

A szolipszizmus az egyetlen rátekintés, amely – megvalósulva – semmilyen vonatkozásban nem kíván „alsóból felsőt” csinálni. Nem egy ilyen prometheusi mozdulat jellemzi, hanem valami sokkal egyetemesebb és esszenciálisabb áttérés.

___________

Ennek az „áttérésnek” a szóbeli kinyilvánítása nyilvánvalóan másodlagos, sőt sokadlagos magához a szolipszizmushoz képest.

A szolipszizmus kinyilvánítása, amennyiben ennek megfelelő intellektuális tapasztalás előzi meg, alapjául, megerősítéséül szolgálhat a voltaképpeni szolipszizmusnak.

___________

A szolipszizmus olykor-olykor való átélése nem maradandó. Fenn kell tudni tartani. E fenntartás nem lehet pusztán belső, monológszerű „tételezés”.

___________

Önnön értelme szerint az abszolút – tehát a nem pusztán filozófiai – szolipszizmus mindig a metafizikai önmegvalósítással állt szoros kapcsolatban.

___________

Azt mondják, az idealizmusok átemelik az embert az istenek világába. Mi ekkor azt mondhatjuk, hogy a szolipszizmus átvezet bennünket, átvezeti magam az istenek világából és pantheonjából – ahová a különböző szubjektív idealizmusok helyeztek bennünket – az Egyisten avagy az Istenek-feletti valóságába.

A szolipszizmus az az isteni vagy istenek feletti „státusz”, ahogy az Isten néz a világra – ha egyáltalán ezt teszi –, vagy az, ahogy – és amiért – nem néz a világra. Az Istenségről érdemben egyedül a szolipszizmusból lehet valamit megállapítani. A szolipszizmus – ha a teológiával vonatkozásba állítom – metateológia.

___________

Amit DESCARTESnak tulajdonítanak, nem szolipszizmus. DESCARTESnak mind a metafizika, mind a teológia, mind a szolipszizmus vonatkozásában elferdítő és megrontó törekvései voltak.

DESCARTES a modern világ kezdetének egyik megtestesítője.

___________

A szolipszizmus misztériumának – tekintettel egyes antik nyugati hagyományokra – két fő aspektusát különböztethetjük meg.

Kis vagy kisebb misztériumoknak tekintjük azokat az „ontológiai helyzeteket”, amikor a szolipszizmus horizontálisan, adott létsíkon, az individualitás teljes meghaladása nélkül áll helyre.

A szolipszizmus ilyen fokú megvalósításainak csúcsa – tehát a kisebb misztériumok maximuma – a primordiális állapot, az „édeni” állapot, a primordiális ember állapotának realizálása. Ez az „édeni Ádám” állapota, aki még Éva teremtése előtt, egyedül él. – Ez tehát a kis misztériumok tetőfoka, amit szolipszizmus nélkül már lehetetlen megérteni.

A „primordiális ember” állapotának, az „édeni állapotnak” a megvalósítása után következhetnek a nagy vagy nagyobb misztériumok. A nagy misztériumok az individualitáson túli, magasabb létállapotok vonatkozásában – vertikálisan – realizált szolipszizmus helyreállítása következtében valósulnak meg.

A végső nagy misztérium – vagy ha csak egyetlen nagy misztériumot különböztetünk meg, akkor a voltaképpeni nagy misztérium – a minden vertikális létállapot vonatkozásában tökéletesen realizált szolipszizmus valósága.

A szúfí hagyomány ez utóbbit az „egyetemes ember” állapota megvalósításának nevezi, míg mások úgy tartják, hogy az „egyetemes ember” állapota még meghaladható.

 
 
 
 
  1