Kaczvinszky JózsefKaczvinszky JózsefKaczvinszky JózsefKaczvinszky JózsefKaczvinszky JózsefKaczvinszky JózsefKaczvinszky JózsefKaczvinszky JózsefKaczvinszky JózsefKaczvinszky JózsefKaczvinszky JózsefKaczvinszky JózsefKaczvinszky JózsefKaczvinszky JózsefKaczvinszky JózsefKaczvinszky JózsefKaczvinszky JózsefKaczvinszky JózsefKaczvinszky 

KACZVINSZKY JÓZSEF

 

A HÉT BEAVATÁS

„F” NAPLÓ

Meditációs könyv a naponta uralkodó szimbólumokról

YOGA AFORIZMÁK

 

 Szerkesztette és az előszót írta: Baranyi Tibor Imre

 

 

A/5, 300 oldal,  kartonált, 5000 Ft.

A fedélen az elephantai Siva-barlang szentélykamrája

 


 

 

TARTALOMJEGYZÉK

 

 

A HÉT BEAVATÁS

Előszó

A beavatás elmélete

Az egyedülmaradottság felismerése a lét illúzióiban

Közeledés a lét gyökeréhez

Tovatűnik a múlt és a jővő realitása

A második beavatás

A harmadik beavatás

A negyedik beavatás

 

 

„F” NAPLÓ

Meditációs könyv a naponta uralkodó szimbólumokról

 

 

YOGA AFORIZMÁK

 


 

 

Részlet a könyvből:

„A többi élőlény halála a saját halálunk fogalmának utánzata, mása, tükörképe csupán, amelyet mint alakulást, mint folyamatot szemlélhetünk a külvilágban, a kivetítésben. Önmagunk halála viszont csak elvi értelemben halál, mert mi magunk nem szűnünk meg általa és benne, hanem ellenkezőleg: mindennemű kivetítés, az egész külvilág szűnik meg körülöttünk, amikor meghalunk!

Ugyanaz a törvényszerűség tehát, amely a külvilágunk összes élőlényeire vonatkozik – vagyis hogy azoknak egyenként el kell halálozniuk, és hogy ezáltal a létezésüknek meg kell szűnnie –, miránk önmagunkra nem vonatkozik, bennünket nem illet: csupán abban az értelemben, hogy a külvilágunk szűnik meg, teljes egészében, a halálunk idején.

Élet és halál is relatív valóság tehát.

Így például, ha megfigyelünk magunk körül egy emberi lényt és annak halálát, azt látjuk, hogy a megholt személy kimaradt a külvilág összefüggéseiből, forgatagából, és abba nem térhet vissza többé. A külvilág viszont továbbra is fennáll – nélküle. Ha viszont mi magunk halunk meg, akkor nem mi magunk hagyjuk el a külvilágot: voltaképpen nem maradunk ki a forgatagából, hanem maga az egész forgatag szűnik meg, az egész külvilág tűnik el a semmibe körülöttünk, minden jelenségével, tárgyával és valamennyi élőlényével egyetemben. Ez pedig valóban nagy különbség. Olyan nagy differencia, aminek a felismerése meg kell, hogy változtassa egész felfogásunkat az életről, a létről és önmagunkról.”

 


 

SZERKESZTŐI ELŐSZÓ

A jelen kötet Kaczvinszky Józsefnek (1904–1963), a Kelet világossága szerzőjének három válogatott írását tartalmazza.Az elsőként közreadott – A hét beavatás (1944–46) című – mű ezen végső változata sajnálatos módon csupán hiányos terjedelemben maradt fenn, bár mindezt megfordítva éppenséggel úgy is mondhatnánk, hogy szerencsére így legalább fennmaradt. Ismeretes a mű egy korábbi változata, amelyet azonban a szerző nem tekintett megfelelőnek és átdolgozott. Ezen átdolgozott végső verzió az, amit kezében tart az olvasó, s amelynek 5–7. beavatással foglalkozó harmadik harmada sajátos körülmények következtében elveszett vagy nem készült el. Mindezek ellenére az itt közöltek is olyan rendkívüli értéket képviselnek a beavatás szemléleti megközelítése, a spirituális és metafizikai értelemben felvetődő megvalósítás terén, hogy a mű ilyetén közlését is feltétlenül szükségesnek ítéltük. Ugyanakkor töredékességről vagy hiányosságról esszenciális értelemben nincs szó, értve ezen azt, hogy A hét beavatás nem olyan jellegű mű, mint amilyen például egy regény, amelynek ha nem ismerhetjük meg a végét, az elejével is többnyire felesleges foglalkoznunk.

Tudjuk, hogy az elmúlt fél évszázad folyamán a mű kéziratának olvasói közül némelyek – már akik felfogták mondanivalóját – komoly szellemi és egzisztenciális megrázkódtatásról számoltak be a műben leírtak feldolgozása vonatkozásában, többé-kevésbé drámaian élve meg azokat a páratlan jelentőségű megállapításokat, amelyeket Kaczvinszky József e művében tett. Ez egyrészt annak köszönhető, hogy Kaczvinszkynak nyilvánvalóan semmi köze sem az ateista materializmushoz, sem ahhoz a jelenkori neospirituális „divathoz” és az úgynevezett „New-Age” jegyében fogant antitradicionális „ideológiai” vagy éppenséggel „ideológiátlansági” szupermarkethez, amihez a manapság „ezoterizmussal”, „szellemi dolgokkal” és ilyesmikkel foglalkozók sajnálatos módon kénytelen-kelletlen hozzászoktak, és amiben a modern kor és ezen belül a jelenkor nemritkán nem is tudatosuló létszemléleti („világnézeti”) posztulátumai valójában – és éppen a leglényegesebb pontok vonatkozásában – érintetlenül maradnak, sőt alkalomadtán továbbhamisíttatnak. Másrészt annak tudható be, hogy szemben ezekkel Kaczvinszky nem „könnyíteni” akar az ember samsárai vagy – kifejezését használva – a „természetben” átmenetileg elfoglalt helyzetén, azt nem „elviselhetőbbé”, „kiegyensúlyozottabbá” vagy „konfliktusmentesebbé” akarja tenni, mint jóformán az összes nem-metafizikai irányzat és azok képviselői, hanem maradéktalanul ki akar vezetni a természetből, a végső természetfeletti és természeten túli megszabadulást, a samyak-sam-bodhit, a moksát, a muktit realizálva. Tekintettel erre, kétségtelen az, hogy egy, individuális emberi állapotához különböző okokból kifolyólag erősen kötődő létező számára a megfelelő szellemi és egzisztenciális tisztaságot biztosító teoretikus, doktrinális bázis híján, valamint az elengedhetetlen tradicionális létszemléleti háttér nélkül egy kimondottan ezzel a céllal fogant tanításban való elmélyedés kiválthat ilyen következményeket. Ez az adott esetben többé-kevésbé akár rettenetes megrázkódtatás elsősorban a közönséges emberi lét- és tudatállapot „tehetetlenségi ellenállásának” a megnyilvánulása, amely ellenállás sokszorosára fokozódik amikor valaki ezen állapot meghaladására tesz kísérletet. Ám mindez minden valódi törekvő esetében kizárólag átmeneti jellegű lehet, és maga a veszély, az ideiglenesen többnyire valóban felmerülő sajátos „talajvesztettség” a megfelelő tisztultság elérésekor mintegy magától megszűnik. Ez pedig döntően az igazság, a valódi tudás (para-vidyá, jnána) – visszafordulás nélküli – megszerzésére való komoly törekvés egyik első eredménye. Ide – mintegy egyetemes ismeretelméleti előkészület gyanánt – a valódi, a modernizmus által nem meghamisított spirituális hagyományoknak és ezek jelenkori, tradicionális szerzők általi kommentárjainak a tudományos mélységű megismerésén át vezet az út, beleértve természetesen Kaczvinszky József műveinek érdemi feldolgozását is.

E ponton meg kell említeni, hogy Kaczvinszky József a szellemi és metafizikai tradíciók és ezen belül főként az ind-hindu hagyomány yoga darsanájának elmélyült megismeréséhez kora azonos irányú európai kutatásait, az imént említett tradicionális szerzők (René Guénon, Julius Evola, A. K. Coomaraswamy, Frithjof Schuon vagy a magyar Hamvas Béla stb.) munkásságát nem ismerve, önálló vonalon jutott. Ennek a szellemi találkozásnak az elmaradása sajnálatosnak tekinthető, elsősorban Kaczvinszky oldaláról nézve, aki bár a döntő és legfontosabb vonatkozásokban, ezen belül főként a hiteles yoga-irodalom terén világviszonylatban is rendkívül jelentős eredményeket ért el, néhány ponton biztosan korrigálhatta volna szemléletét: mindenekelőtt a szerencsére csak ritkán és mintegy a szemlélete hátteréből fel-felbukkanó evolucionizmusát, a modern szcientizmussal és ezen belül a „mélypszichológiával” kapcsolatos illúzióit, továbbá azt a meglehetősen egyéni terminológia-használatot, amelyet a szanszkrit kifejezések fordításaira vezetett be, kétségtelenül mindvégig következetesen. Jóformán minden más tekintetben, Kaczvinszky József egyedülálló munkássága, és ezen belül az itt közreadott három műve, tradicionális szempontból és főként magyar vonatkozásban a legfelfokozottabb és legelmélyültebb figyelmet érdemli meg.

A Szerző említett szóhasználatára való tekintettel, a hindu doktrínák szanszkrit kifejezéseit ismerők számára néhány dolgot talán nem lesz felesleges nagyon röviden pontosítani. Az, amit Kaczvinszky József (talán a keresztény hagyomány magyar nyelvterületen meglehetősen pontatlanul alkalmazott kifejezését* figyelembe véve) „Léleknek” nevez, a szanszkrit nyelvben (alaptőformában) Átman, és amely szó egyetlen helyes fordítása: ’Önmagam’. (A magyar irodalomban Baktay Ervin műszava is meglehetősen elterjedt, miszerint a szó fordítása „Önvaló” lenne, de ez is csak bizonyos esetekben és mintegy megengedőleg tekinthető helyesnek). Ugyanakkor az a méltán leglényegesebbnek és fundamentális igazságnak tekinthető tradicionális tétel, miszerint „Önmagam vagyok az Abszolútum”, nemcsak nem értelmezhető helyesen, de egyenesen felvetni is értelmetlen anélkül a szemlélet nélkül, amit Kaczvinszky József „egocentrizmusnak” vagyis ’én-központúságnak’ nevez. Mivel azonban ennek az e vonatkozásban egyébként tökéletesen helyes kifejezésnek a jelenlegi szóhasználatban – egyfajta „szélsőséges önzéssel” összekapcsolt – pejoratív mellékjelentése van, némileg ezt is pontosítani kell. Amiről itt tulajdonképpen szó van, az az ind-hindu tradíció átma-vádája, s ennek a filozófiai kifejezéssel megadható megfelelője: a szolipszizmus. A szolipszizmus – egészen röviden összefoglalva – azt mondja ki, hogy a lét és az ezzel egybeeső tudat totalitásában egyetlen alany van, és ez egyedül én magam vagyok. Nem individuális emberként, nem személyiségként vagyok egyedüli a teljes tudati létben, hanem végtelenül transzindividuális és személyfeletti, metafizikai Önmagamként: Átmáként. Mindezt – mágikus szolipszizmusként – azzal kell kiegészíteni, hogy metafizikai Önmagamként nem egyszerűen az egyetlen alany vagyok a mindenségben, hanem – minden létrendi illúzió és „varázslat” (máyá) mögé hatolva, azt maradéktalanul transzcendálva – mágikusan és világkirályként uralkodok az egész mindenség felett. Individuális emberként, személyként való önazonosításom a létrendi illúziók része, amiket ha a szellemi realizáció során meghaladva felszámolok, újra aktualizálhatom önnön teljes, alanyi hatalmi lehetőségeimet. E szemlélet mélységes, szupraracionálisan intuitív és belátó megértése nélkül mind a yoga (metafizikai realizáció) elméletével – nem is beszélve magáról a yogáról! –, mind – és általában – tradíciókkal foglalkozni jóformán teljesen hiábavaló és értelmetlen.

Néhány további, Kaczvinszky József által gyakrabban használt fogalom kapcsán még annyit, hogy a „természet” szanszkritul prakrti (szó szerint ’elő-teremtettség’, megfelelésben azzal, amit a Nyugaton egykor materia primának vagy hylének – substantiának – neveztek); ugyanakkor a „természet” máyá is, amely szó ’varázslatot’ jelent. Átman avidyá (metafizikai ’nem-tudás’) következtében kapcsolatba kerül prakrtivel; a kapcsolatba került Átman: Purusa, az ’Egyetemes Ember’. A Kaczvinszky-féle „ösztönvilág” szanszkritul buddhi; a „karakter” eredetileg ahamkára (szó szerint ’én-csináló’); a „gondolkozó készség” manas; a „képességek” az indriyák; „alkat” káya; az „elemek” pedig a bhúták.

Egy különösen magasrendű – a létálmokból és illúziókból való felébredés felé irányuló és irányító – személyiség rendkívüli jelentőségű művét veheti most kezébe az olvasó.

 

Baranyi Tibor Imre

  Kaczvinszky JózsefKaczvinszky JózsefKaczvinszky JózsefKaczvinszky JózsefKaczvinszky JózsefKaczvinszky JózsefKaczvinszky JózsefKaczvinszky JózsefKaczvinszky JózsefKaczvinszky JózsefKaczvinszky JózsefKaczvinszky JózsefKaczvinszky JózsefKaczvinszky JózsefKaczvinszky JózsefKaczvinszky JózsefKaczvinszky JózsefKaczvinszky JózsefKaczvinszky JózsefKaczvinszky JózsefKaczvinszky József


 

 Megrendelés:

 

 

VISSZA

Kvintesszencia Kiadó