TRADÍCIÓ ÉS ANTITRADÍCIÓ

Szerkesztői válaszok egy olvasói levélre a rózsakeresztesség kapcsán

 

Olvasó: – Tisztelt Cím! [...] a tradicionális szemléletmód irányába való orientálódás kapcsán a legnagyobb problémám, hogy az elméletileg elfogadott, esetleg megtanult dolgokat milyen keretek között gyakorolhatnám, melyik az a vallási irányvonal, amely jelenleg itt Magyarországon adekvátnak és legitimnek tekinthető?

Baranyi Tibor Imre: – Az elméletileg elfogadott, esetlegesen megtanult dolgok realizációja kapcsán először is úgy tűnik Ön valamilyen, konvencionális értelemben reguláris irányzat után kutat. Ilyen értelemben regulárisnak az az orthodox reprezentáció tekinthető, amely nemcsak szellemében hű az eredeti metafizikai doktrínához, de annak megvalósítását egy történetileg is töretlen, úgyszólván „mestertől tanítványnak” közvetlenül átadott módon hajtja végre, tradicionálisan kidolgozott keretek és kialakított feltételek közepette. Ezzel szemben az irregularitás – ha ezen egy nem konvencionális értelemben vett regularitást értünk – nem feltétlenül heterodoxiát takar, hanem egy spontán módon (ám szabadon, akaratlagosan és tudatosan) kialakított formák között végbemenő szintén orthodox továbbadást és realizációt. Egy antitradicionális társadalomban – mint amilyen például a kortárs Magyarországé – a reguláris megvalósítás lehetősége szinte minimális, mert még ha lennének is olyan irányvonalak, amelyek külsőleg regulárisaknak tűnnek, a lényegüket tekintve bensőleg ezeknek is többnyire a deviáció, sőt olykor egyenesen a felforgatás útjára kell lépniük, ha az antitradicionális közeg által körülvéve, nyíltan egyáltalán fenn akarnak maradni. Másodszor, pontosítanunk kell, hogy mit tekintünk „adekvátnak” és „legitimnek”; adekvát tulajdonképpen az az irányvonal, amelyet követve a teljes felszabadulás, a Metafizikai Felébredés megvalósítható, legitimnek pedig ugyanez, illetve az – némi engedménnyel –, amely legalábbis ebbe az irányba mutat.

Ha mindezt csak nagy vonalakban ugyan, de részletezni akarjuk, meg kell állapítanunk, hogy az antitradicionális közeg általi jelentős befolyásoltság magánál a katholikus egyháznál is – úgy világviszonylatban, mint Magyarország vonatkozásában – fennáll. A katholikus egyház 1945-tõl folyamatosan, de kiváltképp a II. vatikáni zsinat óta egy súlyos antitradicionalizálódási folyamaton megy át, amelynek eredményeként mára szellemi szempontból gyakorlatilag értékelhetetlenné vált, s vele kapcsolatban pozitívumokról jóformán egy esztétikai minőség külsődleges fenntartása kapcsán lehet beszélni. Jóllehet egy, a jelenlegi katholikus gyakorlatot szorgalmasan folytató ember esetében valószínűleg (legalábbis egyelőre) attól nem kell tartani, hogy valamilyen ellenmegvalósítási irányba téved, az viszont szinte biztos, hogy egy lelki (tehát nem szellemi) kidolgozottság szintjénél tovább ezen az úton nem juthat. Ez pedig adekvátnak semmi esetre sem nevezhető.

A keresztény protestáns irányzatok(1) tömegéről nem beszélek itt, amelyek mindegyike ab ovo antitradicionális és ily módon antispirituális indíttatású és mivoltú, noha például az egyik nagy tradicionális szerző – Frithjof Schuon – még a protestantizmus kapcsán is képes ráirányítani a figyelmet a pozitívumokra.

A buddhizmus kapcsán az elmúlt fél évszázadot tekintve egy sajátos helyzet valósult meg Magyarországon. Vázlatosan ismertetve ezt, elmondható, hogy a kommunista rémuralom köztudomásúan kombattáns módon hagyomány- és vallásellenes volt, s ezen belül legfőbb célpontja természetesen a kereszténység, illetve a katholikus egyház volt. Mivel a buddhizmusban – valamifajta ördögi elgondolással – egy, a kereszténység ellen is kijátszható fegyvert véltek felfedezni, az volt a kommunisták koncepciója, hogy legyen Magyarországon buddhizmus – szellemileg értékelhetően színvonalas is akár –, de azt õk ellenőrizzék. Ennek megfelelően egy ÁVH-i tisztre, Hetényire bízták titokban a buddhizmus „irányítását”, aki ezt annak rendje és módja szerint el is végezte. A pár száz, esetleg ezer buddhista (számuk tehát limitálva volt) ezen a sajátos módon Magyarországon viszonylag zavartalanul tevékenykedhetett, aminek eredményei sok tekintetben jelentősek és értékelhetőek voltak (vö. a korabeli Buddhista Misszió kiadványaival). Ez a színvonal aztán az úgynevezett „rendszerváltozás” idejétől gomba módra szaporodó buddhista egyházak, csoportok, irányzatok(2) és egyebek tevékenysége formájában sok szempontból lehanyatlott, s ma bár látszatra virágzó buddhista élet folyik Magyarországon, a magyarországi buddhista szerveződések is teret engednek a napjainkat általánosan meghatározó modern, antitradicionális befolyásoknak.

Az elmúlt évtizedben e sorok írójának több közeli ismerőse lépett szerves kapcsolatba a magyarországi iszlám közösséggel, amiről ily módon tudja, hogy bár például politikai irányultsága a kevésbé antitradicionális irányokba mutat (olyan szinten, amit egy MIÉP iránti szimpátia(3) képes takarni), a vallásosság legkülsőbb formai gyakorlásán túlmenően mással többnyire sajnos itt sem lehet találkozni.

A hindu tradícióra emlékeztető magyarországi irányzatok között a komolytalanok mellett több veszedelmes, már kontratradicionális irányba mutató szervezet is található (pl. „Krisna-tudat mozgalom”) és ugyanez mondható el a különböző egyéb irányzatok mindegyikéről is, mindazokról, amelyek külsőleg nem kapcsolódnak egy adott, valamikori nagy tradicionális irányvonalhoz még nominális értelemben sem (például Silva-féle agykontroll, „Transzcendentális Meditáció”, Scientology, Darnell-tréning stb.)

Mindezen nagy vonalú áttekintést összefoglalva, a leghatározottabban állíthatom, hogy jelenleg Magyarországon egyetlen szellemileg adekvátnak tekinthető reprezentáció sincs és egyébként nem is lehet, összhangban a Kali-Yuga legvégső stádiumának rendkívül sötét szellemi–lelki vonatkozású szimptómáival.

Ez természetesen – és mellesleg fokozottan – vonatkozik az úgynevezett „Lectorium Rosicrucianum” elnevezésű álrózsakeresztes irányzatra is, amelyre az Ön konkrét kérdései irányulnak és amelyet e sorok írója személyesen is behatóan tanulmányozott.

– Konkrétan a Lectorium Rosicrucianummal vagy Arany Rózsakereszt iskolával kapcsolatban szeretném Öntől megkérdezni, hogy a XVII. századot követően létezik-e Európában legitim rózsakeresztesség?

A XVII. századot követően irányzatként nem létezik Európában sem keresztény, sem más formájú rózsakeresztesség (noha esetlegesen egy-két különálló személyiség létezése nem zárható ki).

– Ha nem, akkor ezek az irányzatok mit képviselnek, mennyi előny és hátrány származhat a velük való kapcsolatból?

– A magukat a szorosabban vett jelenkorban rózsakeresztesnek nevező irányzatok (tucatnál is több!) kivétel nélkül hamisítványok, aminek megfelelően természetesen a „hamisság szellemét” képviselik. Miként az a kháosz világába tartozóknál általános, szinte mindegyik szemben áll mindegyikkel, kizárólag – mondani sem kell – magát tekintve az egyetlen hitelesnek. Ezen belül konkrétan az úgynevezett „Lectorium Rosicrucianumra” rátérve, ami Magyarországon erősen megvetette a lábát, ez egy döntően pszeudotradicionális irányzat, bár bizonyos tekintetben kétségtelenül kontratradicionális(4) elemeket is magában foglal, ami tehát sok szempontból rendkívül veszedelmessé teszi. Az úgynevezett pseudotraditio vagyis ’álhagyomány’ olyan képződmény, ami olykor megtévesztésig olyan, mintha Hagyomány lenne, a Hagyomány külső jegyeit viseli, de voltaképpen nem Hagyomány, hanem a Hagyomány parodisztikus hamisítványa. Ez – miként a contratraditio – már közvetlenül a felforgatás jegyében áll, aminek végső célja a világ és az emberi tudat teljes feloldása, felbomlasztása. Az álhagyománytól elválaszthatatlan az úgynevezett pseudoinitiatio (’álbeavatás’), aminek jellegzetes taktikája olyan hagyományok pszichikus maradványainak a minden fenntartás nélküli kisajátítása, amelyeket a Szellem korábban, különböző okokból kifolyólag végleg magára hagyott. További jellemző vonása a szinkretizmus, innen-onnan kölcsönvett elemek önkényes egybegyúrása, többnyire bizonyos modern (tehát antitradicionális) téveszmék (például evolúció, reinkarnáció vagy éppenséggel vulgáris önleépítési elméletek [mint amilyen az enduráé] stb.) köré csoportosítás révén. Ami pedig a contratraditiot (’ellenhagyomány’) illeti, ami mindenek között a legveszedelmesebb, ez külsőleg – első pillantásra – szintén – és megtévesztésig – hasonlítani képes valamire, ami valóban tradicionális, ám okkult és ördögi ravaszsággal kitűzött végcélja a valóban tradicionális megvalósítási utaknak homlokegyenest ellenkezője. Egy monstruózus, démonian okkult ellenalkímiai folyamat képviselője a világban, amelynek végcélja, hogy olyan tudati területekre is bevigye a halálerőket, ahol azok közönségesen nincsenek és nem is lehetnének jelen. Az ellenhagyomány „szellemének” fenntartója az úgynevezett contrainitiatio (’ellenbeavatás’), az összes modern mozgalom mindezidáig láthatatlan inspirátora, amely – mutat rá Guénon – ugyanabból a nem-emberi forrásból származik, mint maga a valódi beavatás, csak éppen egy végsőkig elért degenerálódás révén, s amíg a beavatás célja az embert az emberfeletti állapotok eléréséhez hozzásegíteni, addig az ellenbeavatásé – ezzel szöges ellentétben – az ember emberalattiba, az alsóbbrendű pszichizmus mocsárszerű infernójába való taszítása, és ott a tudat teljes kioltása.

Maga a Lectorium Rosicrucianum e két kategória sajátos elegye, de túlnyomórészt az első kategóriába (pseudotraditio) tartozik.

Egy ilyen szervezettel való kapcsolatba lépés és kapcsolattartás előnyeit és hátrányait tulajdonképpen össze sem lehet hasonlítani, mivel mind közepes, mind – és főleg – hosszú távon gyakorlatilag csak hátrányokkal járhat (amennyiben ez a kifejezés egyáltalán nem túlzottan enyhe például egy megőrülés létrejöttének esetére). Azt is tudni kell természetesen, hogy az antitradicionális irányzatok szinte mindegyike úgy van megalkotva, hogy a velük való kapcsolatba lépéskor, tehát eleinte (maximum néhány évig) némi, partikuláris jelentőségű pozitívumokkal járhassanak együtt többnyire lelki értelemben, tehát létrejöjjön egy nagyon relatív értékű személyes fejlődés, pontosabban fejlesztés, ami azonban lassan stagnálni kezd, megreked, majd – az illető minél szorgalmasabb és kitartóbb, annál gyorsabban! – folyamatosan hanyatlásba, majd végül valóságos zuhanásba megy át. Konkrétan az „Arany Rózsakereszt” kapcsán nem is egy, olyan esetről is lehet tudni, ahol a szervezet felé szorgalmasabban orientálódók a „rózsakeresztes” pályafutásuk révén végül de facto elmeklinikai kezelésre kényszerültek.

– Hogyan lehet az embernek bizonyossága arról, hogy bizonyos intuíciók, inspirációk az Istentől és nem a sátántól valók?

Tradicionális–metafizikai alaptétel az, hogy legelső és legvégső soron minden Istentől származik, beleértve magát az ördögöt is, aki/ami tulajdonképpen az Önmagát Önmagától kvázi végtelenül eltávolított Isten. Vagy szolipszisztikusan megfogalmazva az ördög az, amikor Önmagamat Önmagamtól végletesen eltávolítom, vagyis Önmagamból nem-Önmagamat, hanem valaki vagy valami „Mást” csinálok. Ebből következik tulajdonképpen az, hogy hogyan lehet az ember biztos abban, hogy bizonyos intuíciók, inspirációk honnan származnak. Tudniillik ezek annál biztosabban úgyszólván isteni eredetűek, minél inkább jelen vagyok saját magam ezekben, minél nagyobb az autodetermináció foka, vagy – a másik oldalról megfogalmazva – minél kisebb ezek más valaki/valami általi meghatározottsága, azaz heterodetermináltsága. Minden valódi intuíció Önmagamra vonatkozó intuíció és minden valódi inspiráció Önmagam irányába mutató inspiráció. Ha valami/valaki közelebb visz metafizikai értelemben vett, „alanyi” Önmagamhoz, az isteni, ha távolabb visz „ördögi” eredetű. Egyébként az embernek a világon mindenre rá kellene tudnia tekintenie egyszerre úgy, hogy mindaz, ami benne vagy körülötte, vele történik az egyrészről tendenciózusan az üdvözülését, a Felébredését szolgálja, másrészről ugyanez a teljes elkárhozásának irányába hat. Egyik szintről üdvözít, egy magasabb rátekintésből a kárhozat felé taszít, egy megint magasabb szintről nézve pedig ismét az üdvözülést szolgálja és így tovább. Ugyanakkor tradicionális alaptanítás az – és ez a lényeg! –, hogy legvégül, a minden szinteket felülmúló szintfeletti szintről való rátekintésből kiderül, hogy kárhozat voltaképpen nincs, és hogy valójában mindig is Üdvözült, sőt Felébredett voltam, vagyok és leszek.

– Mennyiben lehet magyarországi könyvtárakban utánanézni az eredeti gnosztikus hagyomány főbb iratainak?

Ezt a könyvtárakban kell megtudni.

– Hogyan lehet a gnosztikus vonalat és a római katolicizmust viszonyítani az eredethez, illetve egymáshoz?

A gnosis (’tudás’) – szanszkrit jnána – transzcendentális bizonyosság. Ilyenformán meghaladja a pistist (’hit’) – nagyjából a szanszkrit bhakti –, ami ezt pusztán elővételezi. A gnósis és a praxis heroiké (’hõsi tevékenység’) – szanszkrit karma – együtt – mintegy önmaguk betetõződéseként – képezik a legmagasabb szintet: a theurgiko-mageiáét, a thergikus mágiáét, ami ugyanakkor természetesen a pistissel is kapcsolatban áll. Ez a szint – tehát a valódi mágia – felel meg az eredeti normális helyzetnek. Ha ezt például az igazi yoga formái alapján vizsgáljuk meg, akkor a gnósis megfelel a jnána--yogának, a praxis heroiké a karma-yogának és a mindent felölelő legmagasabb szint, vagyis aminek a theurgiko-mageia felel meg: a rája-yoga.

Ehhez képest a a kereszténység döntően egy pistis áthatottságú tradicionális forma, sok szempontból a Kali-Yuga végső stádiuma emberének lehetőségeire szabva, ugyanakkor jelentős arányban van jelen benne egy még ezt is alulmúló attitűd, amit szanszkritul prapatinak neveznek, s ami ’leborulást’, ’elõreesést’ jelent, és egy főként alávetettségi kondíciókkal terhelt embertípus sajátja (ezt felismerve mondták – teljes joggal – a rómaiak a kereszténységre, hogy a helóták vallása). A kereszténység általános vonulata kétségtelenül egy ilyen prapati jelleget mutat. Ezen belül a római katholicizmus annyiban más és több, amennyiben benne római és birodalmi eredetű elemek mentődtek át, például a világviszonylatban páratlan szervezeti–strukturális felépítése vagy az általános ünnepélyessége stb. Visszatérve rá, a pistis nyilvánvalóan alacsonyabb rendű a gnósisnál. Nem is beszélve a fent említett prapatiról, ami szellemi–metafizikai értelemben valójában nem is út (marga), és nem tartozik hozzá yoga vagyis ’metafizikai megvalósítási praxis’. A kereszténység ilynemű jellegét csak tetőzte azzal, hogy történelme folyamán a benne germinálisan meglévő gnosztikus elemeket, irányokat metodikusan és brutálisan kiiktatta önmaga köréből és ezzel mintegy lefejezte saját magát. Ettől kezdve – és tudjuk, hogy ez igen korán bekövetkezett – a kereszténység tulajdonképpen elvágta magát attól a lehetőségtől, hogy ön-magát folyamatosan, mintegy felülről tradicionálisan regulálja. S bár a gnosztikus aktitúdó a középkor folyamán bizonyos értelemben néhány nagy alaknál ismét megjelent, ez azonban csak afféle „visszacsempészést” jelenthetett – olykor komoly konfliktusokat okozva. A valódi gnósis az ellenséges keresztény érzület miatt ily módon egészen régóta csak titokban, afféle föld alatti szervezetekben exszisztálhatott Európában, az alkímia, a hermetika vagy maga az igazi rózsakeresztesség stb. formájában, emiatt kevés megbízható forrást, adatot, írást tudott maga után hagyni, ami a szokványos kutatást ezekbe az irányokba jelentősen megnehezíti. És éppen ez a nehezen megfogható, bizonytalan jelleg az, amit a szorosabban vett jelenkori hamisítók megpróbálnak a maguk javára fordítani, minden esetben magukat határozva meg az eddig titkos, de most a világ színe elé lépő igaz örökösöknek, miként az olyan egészen sötét alakok, mint Catarose de Petri és Jan von Rijkenborg.

– Kik a vezetõi a magyarországi Lectorium Rosicrucianumnak, és legfőképp mi lehet a céljuk?

Baljós jel az a felesleges titkolózás is, ami a magyarországi úgynevezett „Lectorium Rosicrucianumot” bizonyos vonatkozásokban körülveszi (másrészt persze ugyanez a szigorúan titkos tanokkal rendelkező „szellemi iskola” villamosokon, utcai plakátokon és egyéb teljesen profán helyeken hirdeti nagy lila-fehér plakátokkal önmagát). Egy ezzel kapcsolatos hivatalos kiadványban(5) például a maguk vezetőjét (amit név szerint szokás megadni) enigmatikusan úgy határozzák meg, hogy „többtagú vezetőség”. Céljaikat illetően ezek az emberek, sőt maga a fent említett két alapító is alapvetően maguk is rászedett emberek, akik mögött mindig állnak mások, akik őket manipulálják, és ha egy ilyen manipulációs láncot egyszer vasszigorúsággal végigkövetnénk, kiderülne, hogy a legvégső manipulátor maga a Sátán, aki pedig: minden létezők legrászedettebbje. Nyilvánvaló, hogy egy ember annál veszedelmesebb a „sötétség ösvényén”, minél inkább előrehaladt, majd letévedt a világosság ösvényéről – a corruptio optimi pessima, ’a legjobbak romlása a legrosszabb’ elvnek megfelelően –, ez a veszély azonban egy-egy ilyen sötét szervezetnél legfeljebb egy-két alaknál áll fenn, a többi pedig egyszerűen megtévesztett ostoba balek. Ezen lények maguk előtt is homályban lévő célja a felforgatás erőinek a hatalomra segítése, amelyen a Kali-Yuga végének közeledtével egyre hatalmasabb tömegek dolgoznak egyre tökéletesebb megtévesztettségben.

Végül csak egyet említve a kisebb nagyságrendű, ugyancsak sötét céljai közül ezen szervezetnek, felfedezhető még a következő: a katharizmustól kölcsönzött endura tana kapcsán észrevehető, hogy ezt doktrinálisan úgy tálalják, hogy a szektatag lehetőleg minden kapcsolatát szakítsa meg a külvilággal, miközben az egyre növekedő tudati űrbe magát a „szellemi iskolát”, netalán annak alapítóit próbálják titkon behelyezni, s könnyen lehet, hogy az illető például már nem is Istenhez imádkozik (noha maga az imádkozás már önmagában sem valami magas szint), hiszen amit/akit annak hitt, arról kiderül, hogy az csak egy „tükörszféra lény”, ehelyett ami biztos, az a szervezet és annak alapítói, imádkozzon ezekhez – szól egy titkos sugalmazás. Eközben arra is ügyelnek, hogy az egészséges szemléletű ember normális ellenlépéseinek mintegy elébe menjenek azáltal, hogy ezeket õk maguk írják le, mintha ez természetes lenne és kiküszöbölésük magának az „útnak” lenne a része. Olyan ez mintha egy kábítószerest folyamatosan és előre tájékoztatnának a szerfogyasztás káros mellékhatásairól, olyan tálalásban, hogy amikor ezeket a mellékhatásokat tapasztalja nyugodjon meg, ez természetes velejárója a drog „üdvözítő útjának” és emiatt nemhogy beszüntesse a szerfogyasztást, hanem ez éppen annak a jele, hogy már valóban jó úton jár. A párhuzam, amit ezen irányzat és a kábítószerek között vontam nem véletlen, hiszen nagyon hasonló hatásmechanizmussal működnek, azzal a folyománnyal, hogy amíg a szubsztanciális kábítószert fogyasztó a szer letételével, ha nem is könnyen, de elkerülheti a vesztét, addig egy ilyen irányzatban faktuálisan többnyire nincs mit letenni (hacsaknem magát az egész irányzatot), mert az általa adagolt mérgek elsõsorban tudati mérgek, és az is tény, hogy egy felkészületlen ember számára egy mérgező hatás annál nehezebben védhetõ ki, minél szubtilisabb ennek a természete. A pszeudo- és fõként kontratradicionális szervezetek által kijelölt utakon amennyiben az ember elér egy bizonyos mélységet, az egy kitörölhetetlen nyomot, egyfajta ördögi pecsétet hagy az illetőben, amitől soha többé nem tud megszabadulni, hasonlóan azokhoz a legdurvább kábítószerekhez, amelyek fogyasztása strukturálisan változtatja meg az embert, s aki ily módon már soha nem lesz az, aki korábban volt. És mindez – mondani sem kell – megint csak kísértetiesen emlékeztet a valódi beavatás esetére, amely révén az ember szintén örökre szólóan változik meg, csakhogy egy diametrálisan ellentétes előjellel: az ember alattiba való süllyedés helyet egy valóban ember feletti pozícióba és állapotba való emelkedést valósítva meg, ilyenformán kényszerítve áttételesen az ellenbeavatás képviselőit annak bizonyítására, hogy az ördög pusztán „Isten majma”.

 


Jegyzetek

 

1 Ilyenek ma Magyarországon (természetesen a teljesség igénye nélkül): Magyarországi Református Egyház; Magyarországi Evangélikus Egyház; Magyarországi Unitárius Egyház; Magyarországi Új Apostoli Egyház; Magyarországi Baptista Egyház; A Jövő Hídja Szabadegyház, A Magyarországi Biblia Szól Egyház; Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza; Az Üdvhadsereg Szabadegyház-Magyarország; AGAPÉ Gyülekezet; Ámen Gyülekezet; Budapesti Nemzetközi Egyház; Budapesti Teljes Evangéliumi Gyülekezet; Szőlőskert Keresztény Közösség; Evangéliumi Autonóm Gyülekezet; Evangéliumi Pünkösdi Közösség; Evangéliumi Szabad Eklézsia; Golgota Keresztény Gyülekezet; H. N. Adventista Egyház; Heted Nap Adventista Reform Mozgalom; Isten a Szeretet Egyház; Isten Egyháza; Isten Gyülekezete Szövetségi Missziója; Izrael Szentjének Szentlélek Gyülekezete; Keresztény Advent Közösség; Magyarországi Jehova Tanúi; Olajfák Gyülekezet, Hit Gyülekezete stb. [Vissza a szöveghez!]

 

2. A buddhista közösségek Magyarországon 2001-ben: A Tan Kapuja Buddhista Egyház; Buddhista Misszió, Magyarországi Árja Maitreya Mandala Egyházközösség; Magyarországi Csan Buddhista Közösség; Karma Decsen Özel Ling Tibeti Buddhista Közösség; Magyarországi Karma-Kagyüpa Közösség, Karma Ratna Dargye Ling; RIME Tenzin Sedrup Ling Rime Buddhista Centrum; Szangye Menlai Gedün, A Gyógyító Buddha Közössége; Szakja Tasi Csöling Buddhista Egyházközösség; Magyarországi Xuyun Buddhista Chan Központi Egyház, valamint a Kvan Um Zen iskola; Magyarországi Nyingmapa Közösség; Átama – Árja Tantra Mandala (A Nyugati Tanítvány Nemes Tantrikus Köre buddhista szahadzsija rend); Mokusó Zen Dódzsó; Mahá Maitrí Buddhista Közösség és Konzultációs Szolgálat stb. [Vissza a szöveghez!]

 

3. Vö. Toroczkay László: Muszlimok Magyarországon. Magyar Fórum, 1999. január 28. A tisztánlátás elősegítése végett e ponton megjegyezhető, hogy jelenleg Magyarországon minden politikai párt antitradicionális indíttatásúnak és áthatottságúnak minősül, vagyis pusztán baloldali, függetlenül attól az általános és súlyos fogalomzavartól, aminek a jegyében „jobboldalinak”, sőt „szélsőjobboldalinak” minősítenek több szempontból is jellegzetesen baloldali képződményeket. A jelenlegi nagyobb magyarországi pártokat az ultrabaloldaliságtól a szélsőbaloldaliságon át a baloldaliságig terjedő tartományba sorolva, a következő sorrend állítható fel: (MMP), MSZP, SZDSZ, KDNP, MDF, FIDESZ, FKGP, MIÉP. Maga a MIÉP, amely a többihez viszonyítva még a legkevésbé baloldali, mégis egy sajátos baloldali képződmény, s amely tulajdonképpen egy vulgárnacionalisztikus populista szociáldemokrata ideológiai háttérrel tevékenykedik. [Vissza a szöveghez!]

 

4. Az antitradicionalitás különböző formái kapcsán lásd René Guénon: A mennyiség uralma és az idők jelei [Az Őshagyomány Könyvei I.], valamint összefoglalva ezt Baranyi Tibor Imre: A hagyományellenesség és a baloldal. Pannon Front, 6. szám, 16–17. o. [Vissza a szöveghez!]

 

5. Lásd Magyarországi egyházak, felekezetek, vallási közösségek 1999–2000. Budapest, 2000, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának kiadványa, 12. o. [Vissza a szöveghez!]

 

VISSZA A TARTALOMHOZ

VISSZA A FŐOLDALRA