Titus Burckhardt  
A HÉT SZABAD MŰVÉSZET ÉS  
A CHARTRES-I KATEDRÁLIS NYUGATI KAPUJA*  
  

 A  középkori teológusok szerint, Szűz Mária   lelkének veleszületett tökéletessége folytán az ember számára elérhető összes bölcsesség birtokosa. Kimondottan erre a bölcsességre utalnak azok a Hét Szabad Művészetet ábrázoló allegóriák, amelyek a hódoló angyalok benső körét körülfogva, a  chartres-i katedrális Szentszűz Kapujának¹ timpanonját díszítik. A középkori felfogásban a nyelvtan, a logika és a szónoklattan triviumából, illetve a számtan, a zene, a mértan és a csillagtudomány quadriviumából álló hét tudomány nem pusztán tapasztalati tudomány volt, miként azt manapság gondolják. A lélek megannyi képességét fejezték ki, azon képességeket, amelyek mindegyike harmónikus fejlesztést igényel. Ez az, amiért művészeteknek is hívták őket. 

Ősi hagyományt követve, Dante „Convivio” című művében a Hét Szabad Művészetet a hét planétával hozza összefüggésbe: a nyelvtant a Holddal, a logikát a Merkuriusszal, a szónoklattant a Venusszal, a számtant a Nappal, a zenét a Mársszal, a mértant a Jupiterrel és a csillagtudományt a Szaturnusszal. A chartres-i Királykapu alkotói eme megfeleléseknek kétségtelenül tudatában voltak. Kétszeresen sokatmondó, hogy a hármas kapu bal oldali timpanonján az állatövi jegyek képmásai találhatók. Ezek a jegyek az állócsillagok mozdulatlan egéhez tartoznak, s ily módon annak az isteni Szellemnek a királyságát szimbolizálják, akiről ezt a Krisztus mennybemenetelét ábrázoló kaput elnevezték. Ezzel szemben a hét bolygó az archaikus szemlélet értelmében a lélek világát kormányozza. És Mária a maga teljes tökéletességében vett emberi lélek. 

Az állatövi jegyek – amelyek közül mellesleg nem mindegyik egyazon kapun található, a Halak és az Ikrek hely hiánya miatt a Szűz kapujára került – Krisztus mennybemenetelének ábrázolását körülölelő boltív formájában (a bal oldali kapun) mint égbolt láthatóak. A tizenkét állatövi jegy mellett a megfelelő hónapok a bennük folytatott természetes tevékenységek formájában vannak ábrázolva. 

Ezek a   hónapokra elosztott   természetes tevékenységek a tizenkét állatövi jegy földi visszatükröződései. Belőlük tanulja meg az ember, hogy az emberi lét menete mennyire az égiektől függ: vetéskor és aratáskor, munkában és pihenésben; mivel az egek, körforgásukban hideg után meleget, csapadékos idő után szárazságot hoznak, s így tartják fenn az életet. 

Ez a középkori művészet számára fontos: a két timpanonban és az ezeket körülvevő boltívekben az egész kozmoszt ábrázolja, a maga nagy   szellemi, lelki és testi   hármas felosztásában. A középkori ember a mindenség mély rendjét mindenkor szem előtt tartotta.

*

A rend, amelybe a Hét Szabad Művészet sorolható, helyesen értelmezve, pithagoreus szemléletről tanúskodik, ami a középkori művészetre is hatást gyakorolt. E tudományok   és minden elemük   triviumra és quadriviumra való felosztása, egy késői és egyszerűsített formában a görög antikvitásból került a keresztény kultúrába. A középkori szellem azonban képes volt újjáéleszteni az abban eredetileg bennefoglalt integrális látásmódot. 

„A filozófiának két fő eszköze van   írja a chartres-i Thierry  , mégpedig az értelem (intellectus) és annak kifejezője. Az értelmet a quadrivium (számtan, zene, mértan és csillagtudomány) világosítja meg. Kifejezése pedig a trivium (nyelvtan, logika és szónoklattan) dolga”. 

A trivium valójában a nyelv és a gondolkozás iskolázása volt. A nyelv az, ami az embert emberré teszi; s ez az, amiért a nyelvtan elől áll a sorban. A Szűz kapujának szobrásza e művészetet, nem minden humor nélkül, két író gyermeket pálcával fenyegető nőként ábrázolta. Mellette Donat és Priscian, a nagyhírű nyelvészek állnak. A dialektika   aminek női megszemélyesítője Chartres-ban egy skorpiót tart a kezében s Arisztotelész kísérője   nem más, mint a logika. A szónoklattan a beszéd művészete, pontosabban művészi színvonalú beszéd; allegorikus alakját Cicero kíséri. 

A quadrivium négy tagozatát Chartres-ban szintén nőalakok szimbolizálják. Ezek a következők: számtan számoló táblával, zene harangjátékkal, mértan rajztáblával és csillagtudomány az eget szemlélő Noethiusszal, Pitagórásszal, Euklidésszel és Ptolemaiosszal. E négy művészet vagy tudomány a testi lét négy feltételére utal: a számra, az időre, a térre és a mozgásra. A zene természetesen nemcsak az idővel áll kapcsolatban, hanem a hanggal is; ám éppen a hangok birodalma az, ahol az idő a legközvetlenebbül és a legjellemzőbb módon nyilvánul meg; máskülönben csak a mozgásban tudnánk megragadni, amiben már a térrel egyesül. 

„Mindaz, ami a dolgok alaptermészetéből ered   írja Boethiusz, a quadrivium nagy közvetítője  , a számok törvényének hatását mutatja; merthogy a Teremtő tudatában a szám a legmagasabb őstípus. Ezekből jön létre a négy elem, az évszakok egymásrakövetkezése, a csillagok mozgása és az egek pályája.” 

A számok minőségi   és nem mennyiségi   értelmezése a középkori számtan alapja. Eszerint a számtan nem elsősorban számítási módszer, hanem a számok természetének, tulajdonságainak és bizonyos állandó összefüggések révén nyert számsorozatok egyedüliségének megértése. 

Az, hogy az egyes számok nem pusztán részek összegeit képviselik, hanem önmagukban is egy lényegi egység kifejeződései, a legvilágosabban akkor látható, ha az egyes számokat a neki megfelelő geometriai formává alakítjuk át: a hármat egyenlő oldalú háromszöggé, a négyet négyzetté, az ötöt pedig szabályos ötszöggé. Ezen alakzatok mindegyikében számtalan összefüggés tűnik fel, amelyek a szóban forgó alakzatra jellemző benső törvényekre változatos fényt vetnek. 

A számtan, a mértan és a zene közötti összefüggésre világít rá az, hogy a zenei hangok egymáshoz való viszonya az őket létrehozó különböző hosszúságú húrok kölcsönös viszonya révén érzékeltethető. Ez könnyen demonstrálható egy monokordon, amelynek csupán egy húrja s egy mozgatható hídja van. 

Görög hagyományt követve, Boethiusz három különböző arányt különböztet meg: számtanit, ahol a sorozat minden tagja között egyenlő intervallum van (például 1, 2, 3, 4, 5, 6...); mértanit, amely állandó sokszorozódás révén jön létre (a:c=c:b); és harmónikust, amely az előző kettőt egyesíti, az alábbi képlet szerint: a:c=a-b:b-c. 

Ez a legtökéletesebb arány, ami a zenében harmóniaként, a mértanban pedig „arany-metszésként” nyilatkozik meg. 

Különböző mozgások egymáshoz való szabályos viszonya a ritmus. A nap, az év, a Hold ciklusa a nagy ritmusok, amelyek minden változást kimérnek, s ebben az értelemben a csillagtudomány, a quadrivium utolsó tagozata, a kozmikus ritmusok tudománya. 

Szám, arány, harmónia és ritmus az egység tiszta megnyilvánulásai a sokféleségben, egyszersmind tiszta jelei annak, hogy hogyan lehet megtalálni a sokféleségből az egységbe visszavezető utat. Boethiusz szerint a dolgok lényege az egységgel közvetlen kapcsolatban áll: valami minél többet hordoz magában az egységből, annál valóságosabb a léte. 

A középkori tudomány nem elsősorban számtalan dolog ismerete, hanem egy „teljes” létszemlélet. Módszere minden volt, csak nem az anyagvilág kutatása és a technológia elősegítése. Ellenkezőleg: olyan kulcs volt a kezében, ami a szellemi szemeket kinyitja a matematikai arányok szépségére, a szellemi füleket pedig a szférák zenéjére. 

Jegyzetek

* Kivonat a Szerző Chartre und die Geburt der Kathedrale (Chartres és a Katedrális születése) című művéből, Studies in Comparative Religion, nr. 16., 1984, 104-106. oldal. 

1.) A Szűz Kapuja a nyugati homlokzat hármas Királykapujának jobb oldalija. A középső timpanonján [képünkön] a Pantokrator Krisztus látható.