A VISNU-SUTRA KÉT FEJEZETE ELÉ 
 

Az itt két fejezetben közreadott szent irat, amint azt más elnevezései is mutatják (Visnu-Smrti, Vaisnava Dharmasastra), nem foglal el különösen kiemelt helyet India egészében vett vallási irodalmának rendjében. 
    A teljes szöveg 29 fejezetből áll, ezeket a következő címekkel látták el: Visnu és a Föld Istennője   A négy kaszt   Egy király kötelességei   Súlyok és méretek   Büntetőjog és alattvalói jog   Miniszteri jog   Iratok   Szemtanúk   Ítéletek   Örökségek   Temetési ceremóniák   Temetési áldozatok   Tisztátalanság   Nők   Szentségek   Diákság   Bűnök   Poklok   Transzmigráció   Vezeklések   Egy háztartó kötelességei    Egy Snataka („kézmosó”, „tisztálkodó”) szabályai   Önmérséklet   Hívők (Sraddhák)   Hívők adományai   A remete   Az aszkéta   Visnu meditáció   Befejezés. (Az alábbi fordítás Julius Jolly szanszkrit angol fordítása nyomán készült, a következő mű alapján: Institutes of Vishnu, In: The Sacred Books of the East, Vol. VII., Oxford, The Clarendon Press, 1880.) 
    A szöveg a smrti („emlékezett”, „emlékezet révén felelevenített”) irodalom részét képezi, a klasszikus felosztás szerint elsődlegesebb sruti („hallott”, „kinyilatkoztatott”) szövegek jelentőségét követve. Egy smrti esetében nem platóni, nem metafizikai értelemben vett Emlékezésről van szó, az emlékezet itt általános értelemben jelenik meg, közelebb annak pszicho-fizikai jelentéséhez. „Alkalmazott”, valamely „alkalmazásban” megjelenő emlékezet révén felsejlő tudás   voltaképpen ezt jelenti a smrti; szemben a srutival, ahol a metafizikai Tudás és Emlékezet csaknem közvetlen kinyilatkoztatása lenne fellelhető. 
    Az elsődleges sruti irodalmat általában a következőképpen osztják fel, ezen iratokat tekintve a tágabb értelemben vett Vedának, Vedáknak vagy védikus irodalomnak (vedanga): 1. A négy Veda (maguk a szorosabb értelemben vett Védák) és az „ötödik védának” nevezett nagy eposzok mantrái, amelyeket   tévesen   himnuszoknak is tartanak; 2. ezek első interpretációi, magyarázatai (arthavada) és kiegészítő előírásai (vidhi) a  brahmanák; 3. a brahmanák magyarázataiként felfogható aranyakák; 4. a brahmana-aranyakák önálló és kitüntetett részét képező upanisadok; és végül 5. a sutrák („vezérfonalak”), mint a sruti irodalom legkiterjedtebb, leginkább különféle (élet-)területeken „alkalmazott” megnyilatkozásai és vonatkozásai. 
    A smrti irodalom általános felosztása a következő: 1. az egykori ksatriya kaszt számára kitüntetett jelentőséggel rendelkező puranák (mint maha- és upapuranák), amelyek a „legendairodalom” legszellemibb megnyilvánulásait képezik, nem ritkán adekvát „prognosztikai tudást”, prognosisokat is tartalmazva (tekintettel az Istenek vagy Avatarák életeinek „örökkévaló” érvényére, amelyeket feldolgoznak); 2. agamák vagy tantrák, amelyek a papi kaszt hanyatlásának korszakában, azok legjelentősebb iratainak, a brahmanáknak és upanisadoknak a funkcióját töltötték be; Baktay Ervin tévesen „szekta-irodalomnak” is nevezi ezeket, egyes irányzatok Brahmával szemben, (sokkal inkább mellett!) Visnunak és Sivának kiemelkedő jelentőséget tulajdonító jellege miatt; végül pedig 3. a sastrák, amelyek egy, a sruti-sutráknál is szerteágazóbb, „alkalmazott” és „vonatkoztatott” kiterjesztett tradicionális tudást tartalmaznak a smrtik szintjén és jellegében (smrti-sutrák). Szövegünk ez utóbbi csoportba és ágazatba tartozik. (Lásd, Baktay, Szanátana Dharma; Arkánum, Sopron, é. n., 215-253. oldal). 
    A klasszikus felosztás ismertetését követően, lehet szólni, kell szót ejteni egy jelenségről vagy regresszív folyamatról, amely   ismerete révén   rendelkezhet azonban bizonyos pozitív érvénnyel is. Ez tette lehetővé és fontossá az Arya-Mantra Munkacsoport számára is ennek az iratnak a lefordítását és közreadását. E jelenség vagy folyamat legláthatóbb jelét a „védikus irodalom” (sruti), különösen is a Védák mantrái modernkori fordításaiban nyerte el. Nevezetesen abban, hogy ezek fordításai alig közvetítenek mára bármiféle   akárcsak távlati   szellemi tapasztalatot és tapasztalási módot, kozmológiai és teológiai ismeretek átadásán túlmenően. 
    Egyes puranák, agamák és különösen a tantrák már maguk is szólnak arról, hogy a srutik az idők folyamán el fogják veszíteni a maguk eredeti jelentőségét, a maguk világosan tapasztalt és gyakorolt sruti voltát: bizonyos értelemben, leírva még léteznek, mint srutik, azonban eltűnnek. Kellő fönntartással és óvatossággal, az ortodox megközelítések jelentőségének ismerete után, joggal lehet beszélni a srutik és a smrtik jelentőségének bizonyos megfordulásáról, miszerint a smrtik „alkalmazott” tudásában az eredeti tradicionális bölcsesség mibenlétének megtapasztalására és megszerzésére ma olykor nagyobb lehetőség nyílik. A tantrák vonatkozásában egyes szövegek egészen egyértelműen beszélnek erről, amely, habár kisebb mértékben, de részben a puranák és sastrák eseteire (ahova szövegünk is tartozik) is igaz lehet: „Ebben a korszakban (kali-yuga) a tantrák mantrái vezetnek eredményhez (siddha), ezek nyújtanak közvetlen gyümölcsöt, ezek kedvezőek a mantra-recitációhoz (japa), áldozati rítushoz (yajna) és minden más gyakorlathoz és szertartáshoz. A védikus rítusok és mantrák, amelyek az első korszakban (satya-yuga vagy krta-yuga) voltak hathatósak, erre a korszakra kimerülnek. Olyanok ezek most, mint döglött, erőtlen, méregfogukat vesztett kígyók. Az összes halom többi mantra nem bír több hatalommal (ebben a korszakban) egy falra festett kép érzékelésének érzékszerveinél. Más mantrák segítségével imádkozni oly terméketlen, mint meddő nővel élni együtt. Elveszített fáradozás...” (Mahanirvana Tantra, I:14-17) 
    Nem lehet célunk felborítani India vallási irodalmának klasszikus felosztását, hiszen ez rendelkezik egy magánál a „klasszikus felosztásnál” mélyebb, ortodox szellemi érvénnyel. Célunk lehet azonban az, hogy a smrti és sruti jelentőségeinek említett megfordulását néhány arra megfelelő esetben demonstráljuk.* Úgy véljük, a Tradíció egyetemes és mindent áthatóan integrális volta, ma olykor valóban éppen a smrti szövegek felől tárulhat fel, amennyiben azok, egyes sruti szövegek kényelmes és semmitmondó interpretációinál jobban képviselik a Tradíció modern korral és jellegzetességeivel való szembenállását. Mindez elsősorban és kiemelten igaz a tantrák vagy agamák, másodsorban pedig más smrti szövegek (puranák, sastrák) eseteire. 
    Ennek a gondolatnak a jegyében, néhány kommentárt, illetve kisebb magyarázatot is csatolva az itteniekhez, bocsájtjuk útjára a Visnu-Sutra két fejezetét (megtoldva azt még a teljes irat két zárógondolatával). A mai egalitariánus állam- és társadalom-berendezkedések, bármennyire is erőlködjenek ideológusaik, nem rendelkeznek olyan szellemi vonatkozási háttérrel, amely magasrendűen és önmagából adódóan lenne képes a társadalmak és az állami élet minden szintjét átfogóan vezérelni. A demokráciából és annak fő ideológiájából, a „fejlődésből” semmi ilyen nem adódhat. Felülről vezérelt organikus volttal és organizáló erővel   berendezkedést, szemléletet és életvezetést koherensen tartva össze   csak a Tradíció rendelkezett. Faji, földrajzi, kasztbeli sajátosságokhoz alkalmazkodva, anélkül, hogy Istent, az „Eget”, az Abszolútumot, mint legfőbb   és nem demokratikus   konvergenciáját, bármilyen körülmények között is feladta volna. Úgy tartjuk, teljességgel hiábavaló így a modern világban „elitről”, „szellemről” vagy „intellektusról” beszélni addig, amíg ezeket, mint valamiféle „részt”, „részlegest” vagy „speciálist” gondolják el. A hagyományos felfogás, „mint egy tagjaiban hiánytalan jó család” és mint ennek „bölcsesség-tudománya” beszél (III:70) arról, aki segítője lehet a királynak, az „isteni” szellemiség szimbólumának. Ez az őt segítő organizáció minden bizonnyal nem az abszolút és metafizikai szellem (amelyre a srutik utalnak), az utóbbi megvalósításának a lehetősége azonban, mint ilyen, mint „tagjaiban hiánytalan jó család” nyilatkozik meg a megnyilvánulás világában. Mégegyszer: – A világban tehát mint ilyen nyilatkozik meg az egyetemes abszolút Szellem (Paramatma) s Intellektus (Parasambodhi). Egy ilyen, mindenre a maga szintjén kiterjedő megnyilvánulás felett uralkodik. 

* Itt kell felhívni a figyelmet arra az elhajlásra, amivel egyes felforgató modern szekták élnek, mint például a Hare Krishna Movement, s ez nem más, mint a smrtik jelentőségének eltúlzása. A példaként említett mozgalom néhány purana túlhangsúlyozásával és kizárólagosításával gyakorlatilag romba döntötte a védikus világképet, Krsnát, egy Avatarát téve meg „Abszolútummá”. 

VISNU-SUTRA  II. 
A NÉGY KASZT 
 

    1.     Brahmanák, Ksatriyák, Vaisyák és Sudrák alkotják a négy kasztot. 
    2.     Az első három kaszt tagjai kétszer-születettek. 
    3.     Számukra minden szertartást, amely impregnációval [transzcendenciával való átitatódással] kezdődik és halottégetési rítussal végződik, mantrák (recitálásával) kell megtartani. 
    4.     Kötelességeik a következőek: 
    5.     Egy Brahmanának tanítani (a Védákat); 
    6.     Egy Ksatriyának szilárd fegyveres gyakorlat; 
    7.     Egy Vaisyának a jószág ellátása; 
    8.     Egy Sudrának szolgálni a kétszer-születetteket; 
    9.     Minden kétszer-születettnek áldozni és tanulmányozni (a Védákat). 
    10.     Újfent, életgyakorlatuk a következő: 
    11.     Egy Brahmanának áldozni mások nevében [is] és adományokat elfogadni; 
    12.      Egy Ksatriyának a világot védelmezni (és átvenni az esedékes ellenszolgáltatásokat adók formájában); 
    13.     Egy Vaisyának földművelés, tehenek (és más jószágok) tartása, kereskedés, pénzkölcsönzés kamattal, és utódok nevelése; 
    14.     Egy Sudrának a mesterségek összes ágának művelése(1); 
    15.      Ínség idején minden kaszt űzheti a rangsorban (alatta) következő foglalkozását. 
    16.     Türelem, igazmondás, önmérséklet, egyszerűség, pártatlanság, önuralom, nem ölni (egyetlen élő teremtményt sem), engedelmesség a Guruknak(2), zarándokhelyek látogatása, a (lesújtottak) megértés(e), 
    17.     Az egyenesség, a sóvárgástól mentesség, az istenek és Brahmanák tisztelete, a haragtól mentesség (minden kaszt számára) általános kötelesség. 
 
 

VISNU-SUTRA  III. 
EGY KIRÁLY KÖTELESSÉGEI 
 

    1.     Egy király kötelességei a következők: 
    2.     Oltalmazni népét, 
    3.      Megtartani a négy kasztot és a négy rendet(3) kötelességeinek gyakorlásában. 
    4.     A király lakhelyét nyitott síkságot magában foglaló területen válassza ki, amely megfelelő a jószágoknak és bővelkedik gabonában; 
    5.     Továbbá sok Vaisya és Sudra által lakott.(4) 
    6.     Erődítményben lakjon ott, (amelynek ereje) (az azt körülvevő) pusztaságban, vagy (nagy számú) fegyveresekben, vagy sáncokban (amely kő, tégla vagy egyéb), vagy vízben (amely minden oldalról körülveszi), vagy fákban, vagy hegyekben (amelyek menedéket jelentenek idegen betolakodókkal szemben) (rejlik). 
    7.      (Amíg) ott (tartózkodik) minden faluban nevezzen ki vezetőket (vagy kormányzókat); 
    8.     Továbbá minden tíz falu urait; 
    9.      És minden száznak is urait; 
    10.     És az egész körzet urait. 
    11.     Ha bármi bűnt követnek el egy faluban, az adott falu ura fojtsa el a gonoszt (és adjon kárpótlást azoknak, akiket sérelem ért). 
    12.     Ha képtelen így tenni, jelentse a tíz falu urának, 
    13.     Ha ő is képtelen, jelentse a száz falu urának, 
    14.     Ha ő is képtelen, jelentse az egész körzet urának. 
    15.      Az egész körzet urának ereje legjavával kell a gonoszt megsemmisíteni. 
    16.      Nevezzen ki a király rátermett tisztviselőket bányáinak működtetéséhez, az adók behajtásához, és a rév díjának beszedéséhez, valamint erődeihez, amelyekben elefántok élnek. 
    17.     Jelöljön ki vallásos személyeket kegyes cselekedetek gyakorlására (mint például ajándékok adományozása a szegényeknek és hasonlók); 
    18.      Ügyes embereket a pénzzel kapcsolatos ügyletekhez (mint például arany és más nemesfémek megvizsgálása)(5); 
    19.      Bátor embereket harcra; 
    20.     Kemény embereket a szigorú cselekedetek végrehajtására (mint például veréshez és kivégzéshez); 
    21.      Herélteket feleségeihez (örzőjükül); 
    22.     Az alattvalóitól vegye el adóként a gabonának egyhatodát minden évben; 
    23.      És (egyhatod részt) minden (más) terményből; 
    24.      Százból kettő jószágot, aranyat és ruhát; 
    25.     Egyhatod részét a húsnak, méznek, olvasztott vajnak, gyógynövényeknek, illatszereknek, virágoknak, gumóknak, gyökereknek, italoknak és fűszereknek,      erdőknek, leveleknek (melyek Palmyra fáról és másokról valók), bőröknek, agyagedényeknek, kővázáknak és mindennek, ami hasított bambusznádból készült. 
    26.     Ne szedjen adót Brahmanáktól. 
    27.     Ők az adót kegyes tetteik formájában fizetik. 
    28.      Az alattvalók erényes tetteinek és gonosz cselekedeteinek hatodrésze is a királyra jut. 
    29.     Vegyen el tíz részt az országban eladható (értékesített) árucikkekből (azok ellen-értékéből); 
    30.     A más országokban eladott árucikkeknek (azok ellenértékének) pedig huszadrészét. 
    31.     Bárki (eladó vagy vevő), aki csalárd módon elkerüli (az útjába kerülő) vámházat, az összes árucikkét elveszíti. 
    32.     A kézmíveseknek (mint például a kovács), kétkezi munkásoknak (mint például      az ács) és a Sudráknak minden hónapban egy napot a királynak kell dolgozniuk.(6) 
    33.     Az uralkodó, a tanácsa, az erődje, a kincse, a hadserege, a birodalma és a szövetségese egy állam hét alkotóeleme. 
    34.     A (királynak) meg kell büntetnie azokat, akik felforgatásra bújtanak. 
    35.     Kémek segítségével felderítést kell végeznie saját államában és ellenségéében      is.(7) 
    36.     Tanúsítson tiszteletet az igazak iránt; 
    37.      És büntesse meg az igaztalanokat. 
    38.     Ahogy az alkalom és az idő megköveteli, (szomszédos és természetes) ellenségei, szövetségese (vagy az ellensége feletti közvetlen hatalom), egy semleges hatalom (az utóbbiak felett), és egy ezek közötti helyzetben levő hatalom (természetes ellensége és egy támadó hatalom között) irányában (felváltva) alkalmazza (a siker elérésének négy módját, úgymint) tárgyalás, tulajdonosztás, ajándékozás és fegyveres erő. 
    39.      Amint az idő megköveteli, folyamodjon (a hadúr hat lépéséhez, úgymint) szövetség létrehozása és hadviselés, harcba indulás és letáborozás, védelmező      keresése (egy hatalmasabb király) és katonai erőinek eloszlatása. 
    40.     Kaitra vagy Margasírsa havában kezdjen hadjáratot(8); 
    41.     Avagy amikor ellenségét valamely csapás éri. 
    42.     Meghódítván ellenségének országát, ne törölje el (vagy ne vegye semmibe) annak törvényeit. 
    43.     És amikor ellensége megtámadja, saját birodalmát legjobb tudása szerint védje  meg. 
    44.     A harcos kaszt tagjainak nincs magasabb kötelességük, mint életüket kockáztatni a harcban. 
    45.      Azok, akiket egy tehén, vagy egy Brahmana, vagy egy király, vagy egy barát, vagy saját vagyonuk, vagy hites feleségük, vagy saját életük védelmezése közben öltek meg, egekbe kerülnek. 
    46.     Hasonlóképpen azok (akiket akkor öltek meg), amikor megpróbálták megakadályozni a kasztok (házasságtörő kapcsolatokkal okozott) keveredését. 
    47.     Egy király, meghódítván ellensége fővárosát, annak az országnak a királyi rasszából tegyen királlyá egy herceget. 
    48.     Ne irtsa ki a királyi fajt. 
    49.     Kivéve, ha a királyi faj nemtelenné válik. 
    50.      Nem szabad, hogy örömét lelje vadászatban, kockajátékban, nőkben és ivászatban; 
    51.     Sem pedig becsületsértésben és csatározásban. 
    52.     Ne tegyen kárt saját vagyonában (hiábavaló kiadásokkal). 
    53.     Nem szabad lerombolnia (akár saját, akár az általa meghódított ellenség városában) épített kapukat. 
    54.     Nem szabad bőkezű adományokat adnia hitvány személyeknek (mint például      táncosok, őt magasztalók, dalnokok és hasonlók). 
    55.     A bányák egész hozama legyen az övé. 
    56.     A kincslelet felét adja Brahmanáknak; 
    57.     A másik felét saját kincstárába teheti. 
    58.     Egy kincset találó Brahmana megtarthatja az egészet. 
    59.     Egy Ksatriya (aki kincset talált) egynegyedét a királynak kell, hogy adja, egy másik negyedet Brahmanáknak, és a felét megtarthatja magának. 
    60.     Egy Vaisya (aki kincset talált) egynegyedét a királynak kell, hogy adja, felét      Brahmanáknak, és a fennmaradó negyed részt megtarthatja magának. 
    61.     Egy Sudra (aki kincset talált) tizenkettő részre kell, hogy ossza azt, és öt részt adjon a királynak, öt részt Brahmanáknak, két részt tartson meg magának. 
    62.      Kényszerítse a király azt, aki kincset talált, és nem jelentette (a királynak), s később kiderült, hogy szolgáltassa be az egészet. 
    63.     Az elrejtett ősi kincsek egy tizenketted részét minden kaszt (tagjai), a Brahmanákat kivéve, adja a királynak. 
    64.     Aki más által elrejtett kincsről csalárdul azt állítja, hogy ő rejtette el, a kinccsel      megegyező értékű bírság megfizetésére ítéltessen. 
    65.     A király köteles megvédeni az alacsonyabb rendűek, a (vak, béna és más) támasz nélkül maradt személyek (akiknek nincs vezetőjük), és (támasz nélkül      maradt) nők vagyonát. 
    66.     A tolvajoktól visszaszerzett javakat egészében adja vissza tulajdonosuknak, függetlenül attól, melyik kasztba tartoznak. 
    67.     Ha nem tudja visszaszerezni, saját kincstárából kell kifizetnie (értéküket). 
    68.     A végzet támadásait csillapítsa le rossz előjeleket elhárító és kiengesztelő szertartásokkal; 
    69.     Ellensége támadásait pedig fegyveres erővel (verje vissza). 
    70      Nevezzen ki Purohitának (udvari főpapnak) valakit, aki alaposan ismeri a Vedákat, az Eposzokat, a Szent Tövény Intézményeit és (annak tudományát) ami az     életben hasznos(9), mint egy tagjaiban hiánytalan jó család tudománya, továbbá, aki kitartó a szigorúság gyakorlásában. 
    71.     És (nevezzen ki) minisztereket (hogy segítsék és tanácsot adjanak neki) minden       ügyében, akik tiszták, mohóságtól mentesek, rátermettek és figyelmesek. 
    72.     Jól képzett Brahmanákkal együtt maga vizsgálja meg az ügyeket. 
    73.     Vagy a bírósági ügyekkel bízzon meg egy Brahmanát. 
    74.      Nevezzen ki a király bírónak olyan férfiakat, akik jó családból származnak, akiknek (beavatási és más) szertartásokat mutattak, és akik buzgók vallási fogadalmak magtartásában, elfogulatlanok baráttal és ellenséggel szemben, és a pereskedő felek nem tudják megvesztegetni (szolgálva őt) buja vágyaikkal, vagy (izgatva őt) haraggal, vagy (bírvágya) felkeltésével, avagy más hasonló (praktikákkal). 
    75.     A király minden kérdésben asztrológusaira (tanácsaikra) hallgasson.(10) 
    76.     Állandóan mutasson tiszteletet az Istenek és a Brahmanák iránt.(11) 
    77.     Tisztelje az időseket; 
    78.     Ajánljon fel áldozatokat; 
    79.     És nem szabad hagynia, hogy egyetlen Brahmana is nyomorban pusztuljon el birodalmában; 
    80.     Sem mások, akik kegyes életet élnek. 
    81.     Adományozzon földbirtokot a Brahmanáknak. 
    82.     Azoknak, akiknek (földet) adományozott, egy okmányt kell adnia, amely a jövendő tulajdonos szolgálatára rendeltetett, és amelyet egy darab (pamut) anyagra vagy rézlemezre kell írni, s tartalmaznia kell (három) közvetlen őse nevét, a föld nagyságát, valamint saját pecsétjével kell ellátnia.(12) 
    83.     Ne sajátítsa ki azokat a földbirtokokat, amelyeket mások (uralkodók) adományoztak (Brahmanáknak).(13) 
    84.     Mindenféle ajándékokat ajándékozzon a Brahmanáknak. 
    85.     Legyen éber, bármire készül is. 
    86.     Legyen pompás (felszerelésben és díszben).(14) 
    87.     Legyen jártas a méreg és a betegség hatásait elűző varázsigékben. 
    88.     Ne próbáljon ki olyan táplálékokat, amelyeket nem próbáltak még ki (szolgái, bizonyos előkostolók). 
    89.      Mosolyogjon mielőtt bárkihez szól. 
    90.     Ne rójon ki a (bűnös) elítéltekre se halálos ítéletet. 
    91.     Bűnük természetének megfelelően rójon ki büntetést a gonosztevőkre. 
    92.     Az igazságnak megfelelően rójon ki büntetést (személyesen vagy szolgái révén). 
    93.     Ne bocsájtson meg senkinek, aki kétszer vétkezett. 
    94.     Az, aki kötelességétől eltér, nem maradhat király által büntetlenül. 
    95.     Ahol a büntetés fekete árnyalattal és vörös tekintettel, ellenállhatatlan erővel      halad, a király igazságosan dönt a dolgokban, ott az emberek tudnak boldogulni. 
    96.     Egy király az igazságnak megfelelően rójon ki büntetéseket saját fennhatósága      alatt, szigorúan büntesse az idegen ellenségeket, szerető barátaival szemben se legyen kétszínű, és kegyelemmel viseltessen a Brahmanákkal szemben. 
    97.     Az olyan király hírneve, aki így intézkedett, még ha szorgalma révén maradt is fenn, akár egy csepp olaj a víz színén, messze elterjed a világban. 
    98.     Az a király, aki elégedett, ha alattvalói örömteliek, és szomorú, ha bajban vannak, hírnevet kap ezen a világon, és felsőbb pozícióba kerül az Égben halála után. 
 
 

BEFEJEZÉS 

    1.      A kétszer-születettek közül azok, akik e kitűnő törvénykönyvben kihírdetett elvek szerint cselekednek   amelyet maga Visnu hirdetett ki  , a legkiválóbb helyet fogják kapni az Égben. 
    3.     Tanulmányozni kell ezt, az értelemben kell megszületnie, szavalni kell, és hallgatni és állandóan ismételni... 
 

 
Julius Jolly jegyzetei:

1.      A sarva („összes”) kifejezés értelme az, hogy a Sudrák követhetik a Vaisyák [egyes konkrét] foglalkozásait, a földművelést és a többit, ahogyan azt Devala elrendelte.
2.     A guru („felsőbb rendű”) kifejezés általánosságban a szülőket és a tanítót jelöli, szorosabb értelemben a Mestert; lásd Visnu-Sutra XXXI:1, 2. Magában foglalhatja mindazokat is, akik idősebbek az embernél, vagy felettesei, lásd Visnu-Sutra XXXII, 1-3.
3.     Tanulóké, háztartóké, remetéké és aszkétáké.
4.     „És sok erényes embernek kell lenni ott”, ahogy azt Manu (VII.69.) mondja. 
5.     Vagy: „ki kell neveznie logikában képzett férfiakat, miként tanácsosai viták bonyolult kérdéseiben képzettek.”
6.     A ka („és”) viszonyszó arra utal, hogy a szolgákat, akik munkaadóiktól kapják vagyonukat, is ide kell érteni.
7.     A ka („és”) viszonyszót azért használja a szöveg, hogy a szövetséges és a semleges fejedelem királyságát foglalja magába.
8.     A va szócska arra utal, hogy elindulhat Phalguna hónapban is.
9.     Az „életben hasznos dolgok tudománya” magában foglalja a szépművészeteket, a zene kivételével, és minden technikai ismeretet.
10.      A ka azt jelzi, hogy a király miniszterei is kérhetnek tanácsot az asztrológusoktól.
11.     „A ka szócskát itt rendre azért használja, hogy kifejezze, a királynak ajándékokat kell adományoznia a Brahmanáknak, ahogy azt Manu (VII.79.) elrendelte.”
12.     A ka ismételt használata ebben a Sutrában azt jelzi, hogy a szóban forgó dokumentumnak tartalmaznia kell az adományozó nevét, az adományozás időpontját, és azon szavakat, melyeket az adományozó saját kezével ír: „A fent leírtak saját szándékom szerinti nyilatkozatok”. A danakkhedopavarnanam kifejezés, „egy adomány elrablójára váró büntetés kimondását magában foglalva”, azt is jelentheti: „az adomány határait (mint földek és hasonlók) jelölve”. A pecsétnek egy flamingó, vadkan, vagy más állat képét kell tartalmaznia. Számos, a fönti leírásnak megfelelő adománylevelet találtak rézlemezen India különféle vidékein. Lásd, főként, Dr. Burnell, Elements of South Indian Palaeography című művét.
13. A ka szócska itt azt jelzi, hogy a tiltás az őáltala adományozottakat is magában foglalja.
14.     Egy már idézett fordító és kommentátor a sudarsana kifejezés egy másik értelmezését javasolja a fent megadottakon kívül: „gyakran fogja megmutatni magát azok előtt, akik látni szeretnék”.
 
 

A magyar fordító megjegyzései:
 

II.2.: A smrtikre gyakran jellemző elnagyolt megfogalmazás. Csak azok a Brahmanák, Ksatriyák és Vaisyák kétszer-születettek (dvíja) ugyanis, akik nemcsak „az adott kasztba születtek”, hanem az adott kasztnak megfelelő beavatáson, „második születésen” is átmentek. Ugyanakkor lehetséges, hogy Keleten ez magától értetődőbb volt, mint Nyugaton, (ahol a „valahová való születésnek” tulajdonított túlzott jelentőség és a genealógia „hamis mítoszai” jól ismertek). A par excellence Brahmana, Ksatriya és Vaisya tehát valóban „kétszer-született”.
    II.3.: A „mantrák recitálása” itt messze többre utal egy akármilyen gyakorlatnál. A dvíják fő feladata a Tradíció élő megőrzése volt, ezért következik itt ez a szöveg. Erre utal még az is, hogy olyan „szertartásról” szól, amely követi a „Kezdet” (transzcendenciával való impregnáció) és a „Vég” (a kiürült tetem elégetése) tudását, vagyis azt, ami minden szertartás archetípusa.
    II.7.: Az előbb említett sorok után talán itt világlik ki először a Tradíció organikus ereje: a legapróbb vonatkozások, életbeli megfelelések is rendelkeznek (legalábbis kétszer-születettek esetében) szellemi és transzcendentális vonatkozásokkal. A „jószág”, csakúgy mint a „fegyveres gyakorlat”, vagy a  „tanítás”, egyetemes és szimbolikus értelemmel rendelkezik. A „jószág ellátása”   egy Vaisya esetében   így mindannak táplálását, ápolását és fizikai biztosítását is jelenti, ami a legszélesebb értelemben vett „javak” vagy életünk meghaladásához szükséges „hasznos dolgok” kategóriájába tartozik. A Vaisyák „kereskedőkként” való definiálása, vagy az, hogy a „jószág ellátása” az ő hatáskörüket képezte, ebből a tágabb és szélesebb értelemből következik. A Tradíció és a Tradíció világa ismerte ezt az átjárást a mindennapi teendők és az egyetemes renden belüli lényegi, benső hovatartozás között. A megfelelések tradicionális tudománya révén, a hétköznapok cselekedetei így   és csakis a Tradíció esetében   nem különültek el a szellemi rendtől és az ahhoz való tartozástól. Ebben az értelemben, lásd II,5-6., 8., 11-13. is.
    III.2-3.: A király elsődleges kötelességei az önnön királyi voltához való hűség után.
    III.7-15.: Semmi sem állt távolabb egy tradicionális uralkodótól, mint a despotizmus és a „kézzel megfogható”, mindenáron való „birtoklás”. Ezek a szútrák ékesen bizonyítják ezt. Az uralkodónak ahhoz, hogy uralkodó legyen, nem volt szüksége javaira mint kapaszkodókra. Birtokait   miként az őt követő vezetők is   kiadta arra érdemes személyeknek. Ez így   a mindenbe való közvetlen beavatkozás kényszere nélkül   egy jól működő szerveződést is létre tudott hozni.
    III.16-21.: Az összefüggések tekintetében ugyanaz a téma, mint az imént. A tradicionális uralkodó és úr meritokratizmusa [érdemelvűség   a szerk.] legendás. Egyfelől, ennek szellemi értelme képezi minden hűbérúri rendszer értelmét is. Ez az érdemelvűség azonban máson alapul, mint önkényes szimpátián és tetszésen. Tudás nyilatkozik meg benne, amint azt a     III.17-21 és a III.70-84 is szépen kifejezi. Értelmetlen és rendeltetés nélküli dolgokat, tényeket és embereket nem ismertek. Ezt a Teremtővel és művével szembeni istenkáromlásnak tekintették volna (csakúgy, mint a Trimurti káromlásának is).  
    III.26.: Egy uralkodó mibenlétének igazi fokmérője, hogy milyen értelemben tartja meg ezt a szabályt. Azért-e, mert a Brahmanák által birtokolt tudás babonás vagy konvencionális félelme vezeti, vagy azért, mert   mint rendesen   ő maga is birtokolván (legalábbis virtuálisan) e tudást, tisztában van annak (és képviselőinek) jelentőségével (III.27.).
    III.28. (lásd még III.67.): Olyan tétel ez, amelyet az „uralkodók despotizmusának” aláhúzói nem vettek figyelembe, holott minden uralkodó előtt ismeretes volt a tradicionális világban. („Az alattvalók ... gonosz cselekedeteinek hatodrésze is a királyra jut.”) A királynak tehát olyan spirituális kvalitással kellett rendelkeznie, amellyel uralkodóiságában asszimilálta ezt a visszahatást, másfelől pedig mindent meg kellett tennie azért, hogy ezek a „gonosz cselekedetek” ne kaphassanak túlerőre alattvalóiban.
    III.33.: A II.3. és a II.7.-hez fűzött megjegyzésünk fényében kell megvizsgálni, mit jelent az uralkodó „tanácsa”, „kincse”, „birodalma”, „szövetségese”   melyek valóban az indo-árja politeia pilléreit alkották az „uralkodó” funkciója után. A „tanács” úgy tűnik megegyezik a Kerekasztal Lovagjainak egy-egy sajátos „tudásbeli” karakterével, amelyeket mára már nem nagyon ismerünk (ezek Merlin alakjában összpontosulnak). Az „erőd”, úgy tűnik, a Birodalom (mint aranykori Birodalom) egyszerre zárt (megerősített) és teljes (lásd III.6.) karakterét hangsúlyozza. Ne feledkezzünk el a „kincs” mélyebb, spirituális értelméről se.
    III.38 -39.: A „siker” elérésének négy királyi módja: tárgyalás, tulajdonosztás, ajándékozás, fegyveres erő. (Vö. kikkel szemben gyakorolja.) 
A hadúr hat (háromszor két) fő lépése: szövetség létrehozás és hadviselés; harc és táborozás; segítség kérése és a katonai erők feloszlatása (békében).
    III.42., 47., 53., 83.: Szép példák arra, a király milyen konkrét módokon is tiszteletben tartotta a hagyományokat. Mindez egyúttal arra nézve is egy újabb bizonyíték lehet, hogy Brahmana-i képességekkel is rendelkezett.
    III.44.: A Ksatriyák általános kötelessége a „fegyveres gyakorlat” és a „világ védelmezése”, legmagasabb kötelességük „életüket kockáztatni a harcban”.
    III.54.: A szellemi kvalitásokon alapuló meritokratizmus egyik előfeltétele. (Lásd megjegyzésünket: III.16-21.)
    III.55-64.: A „magántulajdon” ehhez a hierarchikus felosztáshoz képest mintha nemlétező lenne.      Legnagyobb „kincstulajdonnal” a király és a Brahmanák rendelkeztek (III.65-67., illetve „tanítás” ellenében). A Ksatriya ugyanannyi résszel tartozik a királynak, mint a Brahmanáknak. Egy Vaisya többel tartozik a Brahmanáknak, mint a királynak. Egy Sudra nem tartozik a Vaisyáknak és a Ksatriyáknak (ők sem várnak tőle semmi ilyen, „anyagi jellegű” hasznot).
    Érdekes, hogy a III.55. szerint a „bányák” egész hozama a királyé, és az nem illeti a Brahmanákat. Ez azzal függhet össze, amit a III.28. kapcsán mondtunk: csak a király rendelkezett olyan spirituális kvalitással, amely a „föld-alatti” erők feletti hatalomra is kiterjedt. Külön említést érdemel még, hogy az „ősi kincsek” is elsősorban a királyt illették. Szigorúan bántak azzal, aki „azt állítja a más által elrejtett kincsről, hogy azt ő rejtette el” (III.64.).
    III.95.: A király „ellenállhatatlan erejét” a büntetés „fekete árnyalata s vörös tekintete” biztosítja. A „fekete árnyalat” szerintünk szorosabban magát a büntetést, a „vörös tekintet” annak helyes mértékét  jelentheti. A szöveg mindezt az „emberek boldogulásának” alapjaként kezeli.
    III.96.: Az „idegen ellenséggel” szigorúbban kell eljárni, mint azokkal, akik fennhatósága alá tartoznak.
    III.97.: A jó uralkodót a szöveg olajcsepphez hasonlítja a víz színén. Megformált, és állhatatos önmaga királyi voltához, a körülötte lévő formátlan és változékony víztömeggel szemben. „Hírneve” is így, saját magához való hűségének megfelelően terjed a világban.